Közélet

Fico megnevezte a feljelentőt

Pozsony | Robert Fico többször Soros-bérencnek nevezte a tüntetőket, most azt követeli, hogy az SaS hagyjon fel a megfélemlítésükkel. A Smer ugyanis kiderítette, ki tette a névtelen feljelentést államcsíny kísérlete miatt.
ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ

2018. november 19. 07:43

- Fotó: Matej Jankovič/Plus jeden deň

A Smer a közösségi oldalán közölte, hogy értesülései szerint Pavol Forisch, az SaS-es Jozef Rajtár képviselő embere tett feljelentést a Tisztességes Szlovákiáért mozgalom vezetői ellen. Rajtár magyarázkodik, időközben pedig a rendőrség és a NAKA is hajba kapott.

Pavol Forisch eléggé aktív a közösségi oldalon, és profiljából nem nehéz leszűrni, hogy kikkel nem szimpatizál. Bejegyzései alapján biztosan nem rokonszenvez az SaSszel, a párt egyik képviselőjét, Lucia Nicholsonovát szintén feljelentette. Nem szimpatizál továbbá Andrej Kiska államfővel, az SNS-szel, és Ladislav Bašternákkal sem. Ennek ellenére a Smer azt állítja, hogy Forisch az SaS embere.

„A birtokunkban levő információk alapján Rajtár képviselő titkosszolgálati játékának tekintjük a tüntetők feljelentését, bocsánatkérést követelünk, és azt, hogy hagyjanak fel a megfélemlítésükkel” – áll a Smer állásfoglalásában.

A Nemzeti Bűnüldöző Ügynökséghez (NAKA) szeptember 10-én érkezett névtelen feljelentés a Tisztességes Szlovákiáért tüntetéseinek szervezői ellen. Ebben az áll, hogy államcsínyt szerveztek, és hogy Soros György üzletember pénzeli őket. Arról, hogy az aktivistákat Soros pénzeli, korábban Robert Fico is beszélt. A NAKA a napokban beidézte kihallgatásra a Tisztességes Szlovákiáért több szervezőjét is, a bankszámlájukat is ellenőrizni akarta.

„A Smer zsákutcába jutott, tízezrek tüntetnek ellene, ezért indított ilyen titkosszolgálati játékot. De legalább látjuk, hogy a maffiaállam elleni tüntetéseknek van hatása” – reagált a Smer vádjára Rajtár.

Azt viszont elismerte, hogy ismeri Forischt. „Ő keresett fel, Ladislav B.-re és Marian K.-ra vonatkozó dokumentumokat adott át. Az információkat ellenőriztem, majd feljelentést tettem a két vállalkozó ellen, akik most rács mögött vannak. Azt a személyt nem ellenőriztem, aki a dokumentumokat átadta, csak a dokumentumok valóságtartalmát” – mondta el Rajtár, hogyan került kapcsolatba azzal a férfival, aki a Smer szerint a névtelen feljelentést tette a tüntetések szervezői ellen.

 

A feljelentő aktív a közösségi oldalon, bejegyzései alapján az biztos, hogy egyáltalán nem szimpatizál az SaS-szel.

 

Időközben az is kiderült, hogy a névtelen feljelentéssel sincs minden rendben, és ködösített azzal kapcsolatban a NAKA.

Milan Lučanský országos rendőrfőkapitány bejelentette, hogy a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség vezetője, Peter Hraško nem mondott igazat a Tisztességes Szlovákiáért ellen tett névtelen feljelentéssel kapcsolatban. Lučanský a rendőrség Facebook-oldalán közölte, hogy precízebb elemzést kért a név nélküli feljelentésről. Amikor azt áttanulmányozta, rájött, hogy a valós információk nem egyeztek azokkal, amelyeket a NAKA vezetője, Peter Hraško mondott neki. Mint írja, nem ültek az időpontok, az illetékes nyomozó nem értékelte megfelelően a helyzetet a bejelentést követően, és más kétségei is vannak. Lučanský ezért ellenőrzést rendelt el, lezárulása után megfelelő intézkedéseket ígér.

A Tisztességes Szlovákiáért képviselői kezdettől fogva visszautasítják a kormány részéről érkező támadásokat, azt, hogy valaki irányítaná és pénzelné őket külföldről, vagy, hogy államcsínyt akarnának végrehajtani.

Az esetleges hatósági megfigyelésükkel és lehallgatásukkal kapcsolatban azt mondták, hogy azt egyértelműen zaklatásnak és megfélemlítésnek tekintik.

A pénteki, rendszerváltó méreteket öltő tüntetés két fő motívuma Andrej Danko összelopkodott doktori munkája és hamis titulusa, valamint Robert Fico vádja volt, mely szerint Soros György fizeti a felháborodott tömegeket. „Ingyen vagyok itt!”, „Stop Fico” – ilyen és hasonló feliratokkal válaszoltak az emberek arra, hogy Fico a saját bukásáért Soros Györgyöt teszi felelőssé, és ő pénzeli a tüntetéseket.

Az elmúlt napokban több mint 50 ezer eurót küldtek a civil szervezelt számlájára a vádaskodáson felháborodó emberek.

(ú, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Letartóztatták Ábrahám alpolgármesterét

Ellenőrzött ünnepi menü

Gyorsvonat elé hajtott egy autó Nagysurányban, egy anya és 11 éves kislánya szörnyethaltak

Blokád alatt van a köztévé, egyre több ellenzéki politikus jut be az épületbe

Orbán meccsen volt, miközben több ezren tüntettek ellene

Karácsonyi riport a VASÁRNAPBAN: Zlatica Kušnírová

Legfrissebb galériák
Olvasta már?