Fico beszólt Kiskának

Pozsony |

<p>Andrej Kiska államfő szerint nem helyénvaló, hogy Robert Fico kormányfővel a médián keresztül üzengessenek egymásnak külpolitikai témkákban.&nbsp;</p>

Fico a brüsszeli csúcs alkalmával az elnöknek azon kijelentésére reagált, hogy a visegrádi négyeknek még soha nem volt olyan rossz híre Európában, mint most. Kiska ezt a visegrádi államfők legutóbbi, lengyelországi találkozóján mondta. "Nem értem, az elnök úr miért támadja a V4-eket, miért nevezte olyan intézménynek, amelynek rossz imidzse van. Ez nem igaz, nem tudom, ki súgta ezt neki. Úgy vélem, az elnök úrnak nem kellene olyan gyakran hallgatnia a tanácsadóira, akiknek valószínűleg más elképzelésük van a világról, mint amilyen az valójában" - nyilatkozta újságíróknak Fico. Kiska jelenleg Svájcban tartózkodik. Mint elmondta, nem fog Bernből Brüsszelbe üzengetni, de otthon, Pozsonyban kész megvitatni a külügyekkel kapcsolatban felmerülő problémákat. Hozzátette: látogatásának egyik témája az oktatás, a kutatás és a tudományos innovációk, Szlovákiának pedig lenne mit tanulnia Svájctól ezen a téren. "Ezek azok a témák, amelyekkel Szlovákiának valójában foglalkoznia kellene" - tette hozzá. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?