Fico a válságkezelés ügyében kelt ki az ellenzék és a sajtó ellen

Pozsony |

<p>Az ellenzék is küldhet tagot a kormány válságkezelő tanácsába - ígéri Robert Fico. A kormányfő közben élesen bírálta az ellenzlket, amiért szerinte élő, egyenes adásban hazudik.</p>

"Ivan Mikloš úr (az SDKÚ-DS alelnöke, volt gazdasági és pénzügyminiszter - a szerk. megj.) azt mondta, hogy az elektronikus útvámból máris hat és fél milliárdunk lehetne, négymilliárd a pozsonyi várból, a Markíza televízió pedig hozzátette, hogy ez öt hónapra elegendő lenne a tanítói fizetésekre. Ez abszolút butaság" - mondta Fico.Hangsúlyozta, az útvámrendszerért az első két évben semmit sem ad ki az állam, mindent a beruházó áll, az álamm csak 2011-től kezd fizetni a beruházónak.
Fico sérelmezi, hogy a válságkezeléssel kapcsolatos munka még el sem kezdődött, máris ilyen - ahogyan fogalmazott - "butaságok" hangoznak el az ellenzék részéről a médiában

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?