Fico a berlini merényletről: "kezd betelni a pohár"

Pozsony |

<p>A berlini karácsonyi vásárban elkövetett gázolásos merénylet az európai kulturális identitás elleni és az egész EU elleni támadás - jelentette ki ma Robert Fico kormányfő a Nemzetbiztonsági Elemző Központ (NBAC) ülése után.</p>

"Azokat az intézkedéseket, melyeket a migrációs valságra válaszul fogadtunk el, abszolút helyénvalónak tartom. Rövid időn belül bebizonyosodik, hogy elengedhetetlenek is. Amíg kormányfő leszek, soha nem fogok egyetérteni egy egységes muszlim közösség kialakulásával Szlovákiában" - ismételte meg korábbi, nagy botrányt kavart kijelentését Fico. A miniszterelnök hangsúlyozva, hogy a berlini merénylet feltételezett elkövetője egy menekült, annak a meggyőződésének adott hangot, hogy az EU tagállamainak megváltozik a migrációs válsághoz való hozzáállása. "Kezd betelni a pohár, és az európai lakosok keményebb intézkedéseket várnak el. Ez már egyszerűen őrület" - tette hozzá. A kormányfő reméli, hogy ezek az események felnyitják a szlovákiai "álszentek" szemét is, akik állítása szerint bármire képesek, hogy megakadályozzák a kemény terrorellenes intézkedések bevezetését. BERLINI MERÉNYLET: 12 HALOTT Robert Kaliňák belügyminiszter bejelentette, hogy éjféltől megkétszerezték az utcai járőrök számát, ahogy az ilyen események után szokásos. A rendőrök főként az áruházak és a karácsonyi vásárok környékét ellenőrzik. Intenzívebb lesz a határellenőrzés is, főleg a cseh és az osztrák határszakaszon. "Ez az állapot a visszavonásig tart, de minimálisan a karácsonyi ünnepekig" - tette hozzá. Kaliňák kijelentette ugyanakkor: Szlovákiának nincsen információja arról, hogy közvetlen terrortámadás fenyegetné. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?