Érvénytelen a népszavazás - 22,84 százalékos részvétel

Pozsony |

<p>A várakozásoknak megfelelően érvénytelen az önálló Szlovákia 1993 óta íródó történetében tartott hetedik népszavazás. A nem hivatalos eredmények szerint az ország 5060 szavazókörében majdnem 4,4 millió választópolgár közül több mint 998 ezer voksolt, vagyis az arra jogosultak 22,84 százaléka. Ahhoz, hogy a referendum érvényes legyen, legalább a választók felének az urnákhoz kellett volna járulnia.</p>

Richard Sulík szombaton kijelentette, azt tekintené kudarcnak, ha annyian - több mint 400 ezren - sem szavaznának, ahányan a júniusi választások előtt a népszavazást kezdeményező petíciót aláírták.

A Szabadság és Szolidaritás (SaS) elnöke még a párt megalakulása előtt, 2008 őszén bejelentette, hogy népszavazást kezdeményeznek hat kérdéssel. A kérdések fele érinti az emberek pénztárcáját, gyakorlatilag azt kérdezték tőlük, akarnak-e kevesebbet befizetni a közös kasszába, illetve az állam takarékosabban bánjon-e a közpénzekkel. Ebbe a kategóriába tartozik az üzemben tartási díj (rádió- és tévédíj) eltörlése, a kisebb létszámú parlament és a kormányautók felső árának megszabása. A másik három kérdés politikai jellegű: korlátozzuk-e a képviselők mentelmi jogát, amiről évtizedes vita folyik, szavazhassunk-e az interneten, és korlátozzuk-e a politikusok sajtóválasszal kapcsolat jogait, amit a Maďarič-féle sajtótörvény biztosít számukra. (ú, TASR, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?