Emelt szintű marad a terrorkészültség Szlovákiában

Pozsony |

<p>Szlovákiában továbbra is emelt szintű marad a terrorkészültség - döntött a SZK Biztonsági Tanácsa a legalább 84 áldozatot követelő nizzai terrortámadás után.&nbsp;</p>

Szlovákiában a március 22-i brüsszeli merényletek után emelték másodfokúra a terrorkészültséget. Robert Kaliňák belügyminiszter tájékoztatása szerint napi 24 órában ülésezik a Szlovák Titkosszolgálat (SIS) fennhatósága alá tartozó Nemzetbiztonsági Elemző Központ (NBAC), amely folyamatos kapcsolatban áll a francia és más külföldi titkosszolgálatokkal.  A szlovák EU-elnökséggel kapcsolatban Kaliňák elmondta: még több biztonsági intézkedést készülnek bevezetni. Az utcákon már így is rendőrök ezrei teljesítenek szolgálatot, de most még a tartalékokat is bevetik, ígérte a belügyminiszter. Ezzel viszont Szlovákia teljesítőképességének határára ért. Kaliňák szerint a legnagyobb felkészülést és a legtöbb biztonsági intézkedést a Pozsonyba tervezett szeptemberi EU-csúcs igényli majd. Mindent megtesznek ugyanakkor azért, hogy a főváros lakosait és az ide látogató turistákat a lehető legkisebb mértékben akadályozzák - tette hozzá a belügyminiszter.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?