Ellenzék: Ficóék az átlagpolgárokat sarcolják

Pozsony |

<p> </p>
<p>Tiltakozik az ellenzék a Fico-kormány megszorító intézkedései ellen. Valamennyi ellenzéki párt egyetért abban, hogy a kormányzat az egyszerű állampolgárok „megsarcolásával” akarja rendbe tenni az államkasszát.</p>
<p> </p>

 

Az ellenzék szerint az adók és járulékok terén tervezett módosítások elsősorban a középréteget teszik tönkre, azt a réteget, amely dolgozik, értéket teremt, adót fizet. Az átlagos, vagy annál alacsonyabb bérből, illetve bevételből élők járnak igazán rosszul a kormány intézkedéseivel, különösen az egyéni vállalkozók.

Egyelőre nem döntött a kabinet arról, a tervezettek közül mely változatot vezeti be az egyéni vállalkozók járulékfizetési szabályainak módosítására, tény viszont, hogy bármelyik lesz is, az még a Radičová-kormány által előkészített, de a kabinet bukása miatt meg nem valósult reformjainál is drasztikusabb tehertételt jelent majd számukra. Kedd esti tárgyalásukon az egyéni vállalkozók képviselői abban egyeztek meg a munkaügyi minisztériummal, hogy a minimális kivetési alap, amelyből a társadalombiztosítási és egészségbiztosítási járulékokat fizetnie kell az egyéni vállalkozóknak, az országos átlagbér 50 százaléka lesz a jelenlegi 44,2 helyett. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy jelenleg az egyéni vállalkozók a Szociális Biztosítóba és az egészségbiztosítóba összesen havonta legalább 160,24 eurót kötelesek befizetni. Ha a kivetési alap megemelkedik, akkor a járulékok minimális havi összege 181,23 euró lesz. A járulékemelés tehát jelentős, havi 21 euró. Ahogy a későbbiekben emelkedik az országos átlagbér, a járulékok is magasabbak lesznek.

 

Ennél is sokkal rosszabb lesz azonban a helyzet, ha a kormány elfogadja azt a tervet, mely szerint az egyéni vállalkozók a járulékokat ugyanakkora alapból fizetnék, mint amekkora az adóalapjuk. Jelenleg a Szociális Biztosítóba fizetendő nyugdíj- és betegbiztosítási járulékokat – ez együtt 33,15 százalék – az adóalap felének megfelelő összegből fizetik. Az egészségbiztosítási járulék pedig, amely a kivetési alap 14 százaléka, még osztódik 2,14-es koeficienssel. Ha tehát az egyéni vállalkozó ugyanakkora alapból fizetné a járulékokat, mint az adót, a most 160,24 euró minimális járulékot fizető kisiparos legalább 235 eurót fog fizetni havonta.

Megnyirbálja a kormány az átalánykiadásokat is. A javaslatok egyike szerint csak évi legfeljebb 3600 eurót lehetne leírni a jelenlegi 40 százalék helyett, de felmerült az a lehetőség is, hogy teljesen eltörlik a kiadások leírásának lehetőségét. Az egyéni vállalkozóknak tehát mindenképpen fel kell készülniük arra, hogy még a legenyhébb változat esetén is sokkal mélyebben a zsebükbe kell nyúlniuk. Amikor Ivan Mikloš, a Radičová-kormány pénzügyminisztere és Richard Sulík tervezgetett szintén jelentős tehernövekedéssel járó járulékreformot, a Smer – akkor ellenzékben – hevesen tiltakozott. Richard Sulík egyébként most az egyéni vállalkozók, az alacsony jövedelműek „megkopasztásának” nevezte, amire a Smer készül. Mint mondta, ezzel 70 millió euró megy az államkasszába, miközben Görögországnak Szlovákia tízszer ennyit fizet ki.

Az SDKÚ szerint sokkal több folyna be az államkasszába, ha például elvennék a családi pótlékot azoktól, akik az utóbbi négy évben legalább 270 napot nem dolgoztak. Csak ezzel 50 millió eurót lehetne megtakarítani. A KDH és a Híd elsősorban a nyugdíjrendszer második pillérének megnyirbálását célzó kormányzati terveket bírálja, azt, hogy a Fico-kabinet hozzányúl az emberek magán-nyugdíjszámláihoz, és jelentősen csökkenti az oda irányuló járulékokat. (sán, TASR)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?