Elbeszélni az elbeszélhetetlent

Talán kevesen tudják azt is, hogy az auschwitzi roma családi tábor megsemmisítése előtt lázadás tört ki, miután a foglyok az egyik SS katonától értesültek a nácik tervéről. Botokat ragadva próbáltak ellenállni a német katonáknak, persze semmi esélyük nem volt. Táborukat 1944 nyarán végleg megsemmisítették.  Nem beszélnek rólaZuzana Kumanová, az In Minorita szervezet munkatársa szerint valóban probléma, hogy a holokauszt a romák számára is ismeretlen. „Valószínűleg a lakosság nagy része ismeri a holokauszt fogalmát, de általában a 6 millió zsidó meggyilkolásával kapcsolja össze” – mondta Kumanová. Az etnológus szerint azonban ez nem meglepő, mivel az iskolákban csak pár óra erejéig foglalkoznak a kérdéssel. A romák holokauszttal kapcsolatos hiányos ismereteinek másik oka, hogy a roma családokban sem beszélnek róla. „Az igazság az, hogy a roma holokauszt nemcsak a nyilvánosság számára ismeretlen, hanem maguk a romák sem ismerik” – mondta lapunknak Kumanová. Az etnográfus úgy véli, azért is lehet ismeretlen az európai társadalom számára a téma, mert a romák üldözéséért Európában mintha senki sem vállalna felelősséget. „A háborút követő időszakban, a nürnbergi perekben egyetlen egy vádemelés sem terjedt ki a roma lakosságon végzett bűncselekményekre” – ismertette Kumanová. A szlovák törvényekA müncheni egyezmény és Csehszlovákia felbomlása után az 1939-ben létrejött szlovák állam sok esetben követte a náci Németország diszkriminatív faji törvényeit. Az állam élére Jozef Tiso katolikus pap került. Az 1940-es években elfogadott törvények értelmében a szlovák államban sem a zsidók, sem a romák nem lehettek tagjai a fegyveres erőknek. A rendszer alsóbbrendűnek és megbízhatatlannak tekintette őket. A belügyminisztérium 1941-ben kiadott rendelete nemcsak az oláhcigányokat érintette – akiknek betiltották a vándorlást –, hanem a letelepedett romákat is érintette. Számukra kötelezővé tették, hogy lakóhelyüket a helyi községtől távolabb helyezzék el, emellett tilos volt vonaton közlekedniük, a falvakba és városokba pedig csak kijelölt időpontokban jöhettek. „A második világháború végén a nácik Máriatölgyesen (Dubnica nad Váhom) hoztak létre egy tábort. Azt feltételezték, hogy a táborból majd tovább deportálják a romákat a lengyelországi koncentrációs táborokba. A máriatölgyesi táborba egész roma családokat hurcoltak el, s összezsúfolva, embertelen körülmények között tartották őket, aminek következtében kitört a tífusz. Ennek köszönhetően néhány roma megmenekült a koncentrációs tábor elől, azonban 26 foglyot brutálisan meggyilkoltak 1945. február 23-án” – mondta lapunknak Kumanová.  Rendeletek „kóborcigányok” ellenAz első bécsi döntés értelmében 1938-ban a magyarlakta dél-szlovákiai területek visszakerültek Magyarországhoz. Ekkor a dél-szlovákiai magyar lakossággal több mint 800 ezerrel gyarapodott a Horthy Miklós vezette Magyarország. Magyarországon a második világháború kitörése előtt, csakúgy, mint Németországban, a „kóborcigányok” ellen hoztak rendeleteket. „Az 1913/XXI. törvénycikk a társadalomra veszélyt jelentő kóborcigányokkal kapcsolatban előírja, hogy „akiket büntetendő cselekmény gyanúja terhel, azok dologházba vagy javítóintézetbe utalandók”. „Ez volt az első rendelkezés, amely megteremtette azokat a jogi kereteket, amelyek alapján a »kóborcigányok és más személyek« egészségügyi és büntető intézkedések alanyai lettek – hacsak nem telepedtek le, és követték a többség által előírt higiéniai előírásokat” – magyarázta lapunknak az első cigányellenes intézkedéseket Szász Anna Lujza szociológus. 1928-ban a belügyminisztérium „nem odázható állami feladatnak” minősítette a kóborcigányok helyzetének rendezését, amit a vármegyék segítségével évente kétszer megszervezett razziákkal egybekötött kitoloncolás és egyéb intézkedések révén kívánt megoldani. Nyilas hatalomátvételMíg Szlovákia területéről az első zsidó és roma deportálások 1941-ben elkezdődtek, Magyarországon csak 1944-ben indultak el a tömeges deportálások. „Magyarországon a roma munkásszázadok és gettók szervezett felállítása csak a nyilas hatalomátvétel után, 1944 nyarán kezdődött, és nem kifejezetten a megsemmisítés céljából. A legnagyobb gyűjtőtábor a komáromi Csillagerőd volt, ahonnan többeket haza is engedtek, a munkaképeseket kényszermunkára vitték, de innen indultak vonatok Dachauba, Bergen-Belsenbe és Ravensbrückbe 1944 telén” – mondta lapunknak Szász Anna Lujza. Becslések szerint a korabeli Magyarországról több mint 25-30 ezer romát deportáltak a haláltáborokba. A tömeges zsidó deportálások Magyarország területéről 1944. május 15-én kezdődtek, amikor egy hónap leforgása alatt több mint 400 ezer zsidót szállítottak táborokba. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"263852","attributes":{"alt":"Mengele lánya ","author":"","class":"media-image","height":"480","title":"Mengele lánya ","typeof":"foaf:Image","width":"316"}}]] Mengele lányaA losonci származású Stern Rózsa, ma már Viola Fischerová Mengele lánya című könyvében mondja el a haláltáborban megtapasztal borzalmakat. A deportálás időszakára a következőképpen emlékezett vissza: „A vagonból, amelyben anyukámmal voltam, már mindenkit leszállítottak. Én mindvégig anyukámmal maradtam, és fogtam a kezét. Annak ellenére, hogy forró nyári éjszaka volt, reszkettem. Nem tudtam pontosan, mi fog történni, de sejtettem, hogy ami ezután következik, szörnyű lesz… Miután Losoncot 1938-ban Magyarországhoz csatolták, annak a reménye, hogy megmenekülünk, pillanatok alatt szertefoszlott. Azok, akik Szlovákia területén maradtak, már 1941-től viselték a sárga csillagot és a deportálások már 1942-ben elkezdődtek, de mi úgyszólván még biztonságban érezhettük magunkat. Egészen 1944 júniusáig.”Viola Fischerová megemlékezik találkozásáról Josef Mengelével is. „A rámpán már ott »üdvözölt« minket a Halál Orvosa. Harminc méter távolság volt köztünk. A felsorakozott foglyok előtt járkált, és az ujjával mutatta, ki merre menjen – a bal oldal a gázkamrát jelentette, a jobb oldal pedig a kényszermunkát vagy a kísérleteket.”  Erősödő nacionalizmusAz ENSZ határozata alapján január 27-ét a holokauszt nemzetközi emléknapjává nyilvánították, mivel 72 évvel ezelőtt ezen a napon lépte át a Vörös Hadsereg az auschwitzi koncentrációs tábor kapuit, ami a több éven át tartó népirtás végét jelentette. A legnagyobb náci haláltáborban több mint 2 millió ember vesztette életét.A feltörekvőben lévő nacionalizmus és extrémizmus kapcsán Zuzana Kumanová elmondta, be kell ismernünk, hogy társadalmunk több téren is kudarcot vallott. „A szétnyíló szociális olló a populistáknak kedvez. A megoldások nem egyszerűek, de vannak hosszú távú problémáink, amelyekkel végre kezdeni kell valamit. Ki kell egyenlíteni a regionális különbségeket, hogy munkahelyek jöhessenek létre. És persze toleránsabb társadalmat kellene építenünk. amiben az oktatás kulcsfontosságú” – tette hozzá Kumanová.  Németh Viktória