Együttes cseh-szlovák kormányülést javasol Fico

Prága |

<p>Együttes cseh-szlovák kormányülés megrendezését javasolja Robert Fico miniszterelnök abból az alkalomból, hogy húsz éve szűnt a szövetségi Csehszlovák Köztársaság, és 1993 január elsején megalakult az önálló cseh és szlovák állam.</p>

"Nagyra értékelem kapcsolataink magas színvonalát, és mindent megteszek további javulásuk érdekében" - jelentette ki Robert Fico pénteken Prágában azt követően, hogy vendéglátójával, Petr Necas cseh miniszterelnökkel tárgyalt. Leszögezte: tárgyalásaik ugyan nem a jelképekről szóltak, de véleménye szerint az idén fontos lenne a jelképekre is összpontosítani.

Ficónak ez az első hivatalos külföldi útja az után, hogy pártja, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer) márciusban megnyerte az előre hozott parlamenti választást Szlovákiában, és kormányt alakított. Csehszlovákia kettéválása óta a cseh és a szlovák államfők, illetve kormányfők első hivatalos útja mindig a szomszédos ország fővárosába vezet.

Nečas szintén úgy fogalmazott, hogy a cseh-szlovák viszony "kitűnő színvonalú, függetlenül attól, milyen pártszínezetű kormány van hatalmon itt és ott".

Fico javaslatához a cseh kormányfő nem fűzött megjegyzést. Necas hangsúlyozta, hogy konkrétan több gazdasági projektet is megvitattak, mert ezen a területen "sok a közös érdek".

Fico konkrétan elmondta, hogy kormánya támogatná a két ország vasúti teherszállító társaságának összevonását. "Megnyitottuk a CD Cargo és szlovák partnere egyesítésének témáját" - mondta újságíróknak a politikus. Rámutatott, hogy a cseh-szlovák cégnek "lényegesen nagyobb esélye lenne a túlélésre a közép-európai régióban".

Fontos napirendi téma volt az energiabiztonság is. Egyetértés volt abban, hogy mindkét fél fontosnak tartja az atomenergiát, s még nagyobb mértékben kívánja igénybe venni. Fico megerősítette, hogy Szlovákia kibővíti az atomerőművet Jaslovské Bohunicében, és egy teljesen új atomerőmű építését sem veti el. Pozsony az energetikai ágazatban is számol a cseh együttműködéssel.

Nečas elmondta, hogy az európai fiskális paktum nem volt témája a tárgyalásoknak, mert a két ország helyzete eltérő, Szlovákiában már van euró, Csehországban pedig még nincs.

Kérdésre válaszolva Fico azt mondta, hogy Szlovákia nem kíván beavatkozni más ország belügyeibe, s ő maga nem fogja kommentálni a cseh belpolitikai helyzetet.

A miniszterelnököt délután fogadta Václav Klaus cseh államfő, majd Bohuslav Sobotkával, az ellenzéki Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) találkozott.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?