Egy korsó sör és a katarzis

Köbölkút. A helyi vendéglő falain körös-körül olajfestmények színes kavalkádja látható. Falatozás közben színével, formájával odavonzza a szemet egy-egy alkotás. Az ilyen miliőben pár korsó sör után még az is műértővé válik, aki soha nem lépte át kiállítóterem küszöbét.

Köbölkút. A helyi vendéglő falain körös-körül olajfestmények színes kavalkádja látható. Falatozás közben színével, formájával odavonzza a szemet egy-egy alkotás. Az ilyen miliőben pár korsó sör után még az is műértővé válik, aki soha nem lépte át kiállítóterem küszöbét. Egy fiatalokból álló vidám társaságot faggatok, megnézték-e már a képeket. „Mindannyiunk figyelmét felkeltette az a képsorozat, amely virágokon keresztül ábrázolja a női és férfi princípiumot” – mondja Miriam. Jozef Medveď helybeli alkotó szerint modern prezentálása ez a művészetnek. Itt a képek sokáig hatnak – az egyik nap tán hidegen hagyják a vendéget, ám másnap termékeny gondolatokat ébresztenek benne. „Az ide betérők gyakorta elméláznak a képek láttán” – állítja a tulajdonosnő. Nemrégiben egy itt ebédelő kanadai turista szeme akadt meg néhány alkotáson, és később meg is vette őket.

Jozef, az amatőr festő már húsz éve festeget. Legtermékenyebb időszaka a tavasz – amint mondja –, Jézus Krisztus feltámadásával az ő gondolatai is szárnyra kapnak. Természetből vett inspirációk alapján ábrázolja a társadalmi és politikai diszharmóniát, a kizsákmányolást, a családi, gazdasági és egyéb kapcsolatokat. „A gazdaság eredete” című alkotásával, amelyen tágra nyitott szájú halak falják fel a kisebbeket, első díjat nyert az amatőr képzőművészek járási versenyén. Három képe megyei szinten nyert díjat és a „Rosszakarat, irigység, álnokság” című alkotása bekerült az országos válogatásba. „Érzem, nem tudok érdemben segíteni a világon, ezért belső nyugtalanságomat a vászonra álmodom – vallja. Lelkes természetvédő és ornitológus lévén gyakran festegetek a természetben – figyelem a madarak röptét, színét, külsejét. Krédóm, hogy a képnek gondolatokat, érzéseket kell kiváltania szemlélőjéből. Hogy megsejtse az összefüggéseket.” (bok)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?