<p>Daniel Lipšic a Valko-gyilkosság után egy évvel is bízik benne, hogy a rendőrségnek sikerül megtalálni az ismert jogász gyilkosát.</p>
Egy éve gyilkolták meg Ernest Valkót
„Úgy gondolom, nagy az esély rá, hogy a gyilkosságot sikerül felderíteni, és ebből a szempontból lényegtelen, hogy évfordulója van-e az ügynek, vagy nem. A fontos az, hogy az elkövetőket bíróság elé állítsuk, és úgy gondolom, erre esély van” – mondta Lipšic.
Ernest Valkót limpaki (Limbach) családi házában 2010. november 8-án lőtte le ismeretlen elkövető. Tetemére volt felesége és lánya talált rá, akiknek gyanús volt, hogy Valko hosszabb ideje nem veszi fel a telefonját. Egy, néhány méterről mellkasra leadott lövéssel ölték meg, mely a szívet érte, és azonnali halált okozott. „A rendőrség minden szükséges lépést megtesz, hogy ezt az ügyet felderítsék, és megállapítsák a tettes kilétét. Tekintettel a nyomozás folyamatára további információkkal nem szolgálunk” – mondta Denisa Baloghová, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A legtöbb információ Jaroslav Spišiak országos rendőrfőkapitánynak, és Peter Šufliarsky, a főügyészség kiemelt ügyeket vizsgáló részlege vezetőjének tavaly decemberi közös sajtótájékoztatóján derült ki. Itt elmondták, hogy egy hónap során negyven kihallgatást végeztej, további több száz személyt hallgattak meg, összesen öt helyszíni szemlét végeztek, biológiai, vegyi, és DNS-nyomokat, ujjlenyomatokat és lábnyomokat rögzítettek.
Sajtóértesülések szerint a végzetes napon Valko egy kolléganőjével telefonált, és arra panaszkodott, hogy a lakásban acetonszag van. A hígítót a bűnelkövető arra használhatta, hogy eltüntesse a szagnyomokat. Ennek a tényét Jaroslav Spišiak országos rendőrfőkapitány sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta.
Šufliarsky különleges ügyész elmondta, lefoglalták Valko páncélszekrényét is.
Időközben barátja és munkatársa, több kötetének társszerzője, Jozef Vozár könyvet is írt a Valko-gyilkosságról.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.