Draxler: a választások után jöhet az államosítás

<p>Az oktatási tárcának a választások után tárgyalásokat kell kezdenie az önkormányzatokkal az iskolákat érintő jogkörök átruházásáról &ndash; véli Juraj Draxler miniszter.</p>

Az oktatási miniszter már a választások utáni jövőt tervezi. Draxler szerint a következő tárcavezető feladata az alap- és középiskolákkal kapcsolatos fenntartói jogkörök újratárgyalása lesz. A tárcavezető nem titkolja, hogy bizonyos jogköröket ismét az állam vehetne át.

A miniszter szerint most abszurd a helyzet, hiszen az egyes iskolatípusoknak különböző fenntartóik vannak. Az alapiskoláknak a helyi önkormányzatok, a középiskolák pedig a megyék alá tartoznak. Draxler szerint ez nem csupán a pénzelosztás miatt okoz problémát, hanem az ellenőrzés terén is.

„Az iskolákban nagyarányú elégedetlenség van azzal kapcsolatban, hogy hogyan gazdálkodnak a költségvetési pénzekkel a fenntartók” – véli Draxler. Ez a téma még 2014 év végén nyílt meg, miután kiderült, nem minden fenntartó utalta át a minisztérium által küldött száz és kétszáz eurós jutalmakat. Oktatási szakemberek egy része szerint ugyanakkor ennél sokkal égetőbb problémák is vannak az iskolaügyben, melyekkel évtizedek óta nem foglalkozott egyik kormányzat sem. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?