Csütörtök 7 órától kampánycsend

Pozsony |

<p>Ma reggel hét órakor kampánycsend lépett életbe. A 346/1990 törvény szerint az önkormányzati választások kezdete előtt 48 órával tilos a tömegtájékoztató eszközökben, a televízióban és a rádióban, a körzeti és a helyi választási bizottságok székhelyének közelében az egyes politikai pártok és jelöltek mellett vagy ellen szóló információkról szöveget, képet, hangot, filmet közzétenni.</p>

Az önkormányzati választás kampánya a négy évvel ezelőttihez képest sokkal intenzívebb volt, feltehetően azért is, mert a voksolás kimenetele több városban sokkal bizonytalanabb, mint akkor volt. A választási részvétel várhatóan elmarad a júniusi parlamenti választások 58,83%-os eredményétől, viszont néhány településen magasabb lehet, mint négy éve. Akkor a szavazásra jogosultak 47,65%-a adta le voksát -1990 óta a legkevesebben az önkormányzati választásokon. A Focus közvélemény-kutató intézet október végi felmérése alapján 50% körüli részvétel várható, kérdés, hogy ezen mennyit lök az utóbbi hetekben egyre intenzívebbé váló kampány. Várhatóan a falvakban lesz magasabb a részvétel, ahol az arány elérheti a 60 százalékot is, míg a nagyvárosokban 30% körüli eredmény sem zárható ki.

További részletek nyomtatott kiadásunkban. Nyomtatott kiadásunk még jóval 7 óra előtt jelent meg.
(lpj, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?