Csúcsközelben a munkanélküliség

Pozsony |

<p>Újabb rekordot döntött decemberben a munkanélküliség mértéke, országos szinten 14,44 százalékon állt, amire utoljára 2004 májusában volt példa. A legrosszabb helyzetben lévő Rimaszombati járásban már 35,59%-os az állástalanok aránya.</p>

A munkanélküliség abszolút mértéke mellett meglepő a decemberi változás mértéke: 0,5 százalékponttal megugrott a nyilvántartott munkanélküliek aránya. Egy év alatt csaknem egy százalékpontos a növekedés, tavaly decemberben több mint 26 ezerrel többen szerepeltek a nyilvántartásban, mint egy évvel korábban, vagyis egy városnyi ember veszítette el munkáját.

Elemzők szerint a munkanélküliség jelentős ugrását részben a munkatörvénykönyv januárban életbe lépett változása okozta. Andrej Arady szerint a legrosszabb időszak talán már mögöttünk van. „Az ugrás ugyanis részben amiatt van, hogy a munkaadókmegakarták spórolni a januártól emelkedő elbocsátási költségeket” – véli a VÚB elemzője. A másik ok az elemzők szerint az euróövezet lassuló gazdasági növekedése. Arady szerint a következő hónapokban enyhe csökkenésre lehet számítani, de fordulatra nem. „A munkaerőpiac fejlődésének alapjai gyengék, a lassú gazdasági növekedés, a növekvő adó- és járulékterhek és a szigorúbb munkatörvénykönyv fékezik az új munkahelyek kialakítását és a bérnövekedést” – tájékoztatta lapunkat Arady.

A munkaügyi minisztérium szerint azonban a munkanélküliség emelkedésében ártatlan a smeres többség által elfogadott munkatörvénykönyv. Folytatás a 2. oldalon.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?