Csökken az alkoholfogyasztás

Pozsony |

<p>Folyamatosan csökkent az alkoholos italok forgalma Szlovákiában, tíz év alatt 12 százalékkal, 20 év alatt pedig több mint 21 százalékkal esett vissza az alkoholtartalmú italok iránti kereslet - adta hírül a statisztikai hivatal adataira hivatkozva a Hospodárske noviny gazdasági napilap pénteken.</p>

 

A legutóbbi kimutatások szerint Szlovákiában egy lakosra  évente átlagosan kevesebb mint 95 liter alkoholtartalmú ital jut,  ez 1992-ben még több mint 120 liter volt.

Az alkoholfogyasztási statisztikában hosszú távon leginkább a sörfogyasztás esett vissza. Míg 20 évvel ezelőtt az átlagos szlovákiai lakos éves sörfogyasztása még meghaladta a 90 litert, tavaly már csak 70 liter volt. Húsz év alatt hasonló mértékű volt az égetett szesz fogyasztásának visszaesése is. Ugyanebben az időszakban a legkevésbé a borok iránti kereslet csökkent. Bár az elmúlt húsz év során az egyes éveket összehasonlítva meglehetősen ingadozott, hosszú távon viszont enyhe emelkedést mutatott a borfogyasztás.

Elemzők szerint ugyanakkor a statisztikák nem teljesen egyértelműek, mert nem számolnak a háztájiban készült bor és a házilag előállított tömény alkohol mennyiségével sem. A háztájiban készült alkoholos italok térnyerésére, valamint a fogyasztási szokások megváltozására utal az a tény is, hogy 10 év alatt egyharmadával csökkent a szlovákiai vendéglátósok alkalmazottainak a száma. Míg 2001-ben az országban működő éttermek, kocsmák és más vendéglátó ipari egységek még több mint 41 ezer embernek adtak munkát, addig a tavalyi év végén ebben a szektorban már csak valamivel több mint 28 és fél ezren dolgoztak.

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?