Csak a KDH nem mondott nemet a Smernek

Pozsony |

<p>Egyik legnagyobb politikai hibáját követte el szerdán este Mikuláš Dzurinda azzal, hogy kizárta a Smert a választások utáni együttműködésből – jelentette ki tegnap Robert Fico, a párt elnöke, hozzátéve: „Ezzel csak megkönnyítette a dolgunkat!”</p>

Dzurinda a Markíza híradónak adott interjújában azt mondta: hatalmasak az ellentétek az SDKÚ és a Smer között, ezért kizártnak tartja, hogy ez a két párt koalícióra lépjen. Véleményén már nem is akar változtatni. „Biztosan nem fogom egy héttel a választások után összehívni az SDKÚ kongresszusát, hogy változtassunk a párt állásfoglalásán” – mondta Dzurinda. A Markíza riporterének felvetésére, „tehát akkor Ficóval valószínűleg nem?”, azt válaszolta, hogy a valószínűleg szót nyugodtan kihagyhatja.

Fico szerint Dzurinda kijelentése is igazolja, hogy az SaS és az SDKÚ egymással verseng, ki tud határozottabban elhatárolódni a Smertől. „E mögött semmi mást nem kell keresni. A jobboldali pártok kétes koalíciós tákolmánya megbukott, éljen egy másik politikai tákolmány, Dzurindával az élen” – mondta Fico.

A legerősebb ellenzéki pártnak egyre nehezebb lesz koalíciós partnert keresnie. A Smerrel való koalíciós együttműködést már az SaS és a Híd is kizárta, a KDH elnöke viszont továbbra sem hajlandó válaszolni az ezzel kapcsolatos kérdésekre. Lapértesülések szerint a párt vezetői nem zárkóznak el teljesen attól a lehetőségtől, hogy kormányra lépjenek Ficóval. Másrészt még az sem kizárt, hogy a Smer olyan eredményt ért el a márciusi előrehozott választásokon, hogy nem lesz szüksége koalíciós partnerre. (dem, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?