Čaputová: Végig kell vinni a változást és konkrét lépésekre van szükség

Zuzana Čaputová

Zuzana Čaputová államfő az újévi beszédében változásokat sürgetett. Úgy véli, 2020-ban konkrét lépéseket kell tenni a javulás érdekében.

Kiemelte, hogy reformokra van szükség az egészségügyben, gondoskodni kell az idősekről és beszélt az ésszerű oktatási beruházások fontosságáról is. Úgy véli, itt az ideje felszámolni a jogállamiság hiányosságait is. Hangsúlyozta a bizalom és a szolidaritás fontosságát, ugyanakkor bírálta a közbeszéd durvaságát és manipulatív jellegét. Az állampolgárokat felszólította, hogy a vegyenek részt a februári parlamenti választásokon.

„Nem egész két hónap múlva, azon a napon, amikor a választóból ismét király lesz, döntés születik arról, kik és milyen mértékben fogják képviselni az állampolgárokat a parlamentben. Kérem, éljünk ezzel a nagy lehetőséggel, és menjünk el szavazni“ – üzente az állampolgároknak Čaputová.

Az elnök asszony azt szeretné, ha 2020 az új esélyek és a kiaknázott lehetőségek éve lenne. „Találjunk gyógyírt a fiatal demokrácia betegségeire, valamint a jogállamiság hiányosságaira, és maximális mértékben aknázzuk ki az országunkban rejlő lehetőségeket. Tegyük ezt közösen, együttműködésben, emberségesen, tiszteletben tartva a vélemények és az álláspontok sokszínűségét, tisztelve az igazságot“ – mondta.

Az államfő szerint az egészségügy reformokra szorul, csökkenteni kell a felesleges halálesetek számát. Emellett biztosítani kell a kellő számú orvost és egészségügyi nővért is, valamint kedvező feltételeket kell garantálni a pácienseknek.

A populáció elöregedésével összefüggésben az elnök asszony kiemelte az időseket kiszolgáló, hosszú távú ellátórendszer fontosságát. Úgy véli, megoldást kell találni a generációs szegénység és a lakáshiány problémájára. Emellett rámutatott az éghajlattal kapcsolatos kötelezettségvállalások, a természetvédelem, valamint a levegő tisztán tartásának fontosságára is.

Čaputová hangsúlyozta, hogy Szlovákiának ésszerű oktatási beruházásokra van szüksége. „Az ötletekben, innovációkban rejlő erő, amelynek köszönhetően felvehetjük a versenyt a világ más országaival, nem a lakosok számától függ. Sokkal inkább az ésszerű oktatási és tudományos beruházásoktól“ – fejtette ki.

A 2019-ben felszínre került botrányos ügyekkel kapcsolatban a jogérvényesítés, a jogbiztonság és a törvény előtti egyenlőség fontosságáról beszélt. Egyben kiemelte: tovább kell erősíteni a rendőrség, az ügyészségek és a bíróságok függetlenségét.

Čaputová elismerte, hogy ezek a célkitűzések nem érhetők el egy év alatt, sőt néhány cél megvalósításához még egy választási ciklus sem elegendő. „2020-ban ugyanakkor valós, konkrét lépeseket kell tennünk a változások érdekében“ – fűzte hozzá.

Az államfő a továbbiakban a közbeszéd durvaságát, vulgáris és manipulatív jellegét bírálta. Együttműködésre és szolidaritásra szólított fel, megemlékezett a nemzeti kisebbségek problémáiról is. Úgy véli, a perifériára szorult, szükséghelyzetbe került emberek társadalmi integrációja az ország javát szolgálná szociális és gazdasági téren is.

A különféle botrányok, egyéni kudarcok ellenére Čaputová azt kérte az állampolgároktól, hogy ne veszítsék el a rendőrökbe, ügyészekbe, bíróságokba, kórházakba, tűzoltókba és hivatalnokokba fektetett bizalmukat. „Tavaly sokan közülük kiváló munkát végeztek, többen is bátran, sőt hősiesen viselkedtek“ – emelte ki. Hozzátette: a politikusok között is vannak olyanok, akik méltók a bizalomra. „Ne engedjük, hogy a hazug lózungok és a gyűlölet a hatalmukba kerítsenek minket“ – hangsúlyozta az államfő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?