Čaputová Ján Kuciakra és Martina Kušnírovára emlékezett

Čaputová Ján Kuciakra és Martina Kušnírovára emlékezett

Zuzana Čaputová államfő hétfőn tiszteletét tette Ján Kuciak meggyilkolt újságíró és jegyese, Martina Kušnírová emléke előtt. Virágokat helyezett el és gyertyát gyújtott a nagymácsédi ház előtt, amelyben a két fiatalt meggyilkolták.

„Négy évvel ezelőtt a társadalom nagy része egyhangúlag egy tisztességes és igazságos Szlovákiát követelt. Ez a követelés a mai napig is érvényes” – közölte az államfő azzal, hogy manapság is erősödik a gyűlölet, a düh és egyre nagyobb a verbális támadások száma. „Ján és Martina esetében is fenyegetések előzték meg a támadást. Ezt még az előtt kell megállítanunk, mielőtt késő lesz, különben Ján és Martina hátrahagyott üzenete hiábavaló lenne” – állapította meg az államfő.

Galéria

Emlékeztetett: a fiatal párt Ján munkája miatt gyilkolták meg. „Megölték őket, mert Ján korrupciós ügyek és hatalommal való visszaélések feltárásával foglalkozott” – közölte az államfő.

Čaputová fontosnak tartja, hogy a gyilkosság elkövetőit elítélték, ugyanakkor szerinte az igazságossághoz az kell, hogy a megrendelőket is felelősségre vonják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?