Bugár magyarázatot vár Sulíktól

Pozsony |

<p>Az Állami Számvevőszék elnökéről egyeztetnek ma az ellenzéki pártok a Liberális Házban. Az ellenzéki egyezség szerint az NKÚ élére a Szabadság és Szolidaritás jelölhet vezetőt.&nbsp;</p>

 

Az SaS-szel a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió, a Kereszténydemokrata Mozgalom, és a Híd ül tárgyalóasztalhoz. Az Egyszerű Emberek és Független Személyiségeket nem hívták meg az ülésre. Bugár Béla, a Híd elnöke elmondta, más témáról is egyeztetne a liberálisokkal. Az SaS kongresszusán Richard Sulík állítólag azt mondta, soká tartott, amíg rájött, hogy az ellenfelük Robert Fico, de az ellenségeik ott ülnek a Koalíciós Tanácson. Bugár kíváncsi, hogy értette ezt a liberális politikus. Ennek ellenére továbbra is tartja magát a korábbi egyezséghez, mely szerint az NKÚ vezetése az SaS-nek jár. Robert Fico is tárgyalna a számvevőszéki elnök személyéről, ő maga három jelöltet javasolt, Peter Machot, Angyal Bélát és Karol Mitríket. Bugár elmondta, Fico már egy éve megígérte, hogy ezt a tisztséget az ellenzék töltheti be, ám az ügyben azóta sem történt előrelépés. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?