Bugár és Danko is elégedett

Pozsony |

<p>A parlamentben ma délben kerül terítékre a kormányprogram. Bugár Béla (Híd) pártelnök szerint a dokumentum kellőképpen ambiciózus, Daniel Lipšic (OĽaNO&ndash;NOVA) viszont fogalmazási ujjgyakorlatnak nevezte.&nbsp;</p>

Egyelőre nem tudni, hogy a négypárti kormánykoalíció programját Robert Fico kormányfő terjeszti-e a plénum elé, vagy valamelyik miniszterelnök-helyettesre hárul a feladat. Robert Fico csütörtöktől a fővárosi Szív- és Érrendszeri Betegségek Nemzeti Intézetében (NÚSCH) van megfigyelésen, szívinfarktus gyanújával maga ment be a kórházba. Állapotáról nem adnak bővebb tájékoztatást, csak a legközelebbi családtagok látogathatják. A kormány programnyilatkozatát ma a parlamenti bizottságokban tárgyalják meg, vitája pedig kedden délelőtt kezdődhet el. Holnapra a pedagógus szakszervezetek tiltakozó megmozdulást hirdettek a program ellen, mivel elégedetlenek a kormány által javasolt béremelés mértékével és az ágazatra szánt költségvetés összegével. Ráadásul az oktatási tárca csak év végére dolgozza ki az ágazat irányítására vonatkozó koncepcióját. 

Bugár Béla szerint a kormányprogram kellőképpen ambiciózus. „Olyan intézkedések kerültek be a programba, amelyeket a korábbi koalíciós tárgyalások során nem tudtunk átvinni” – állítja a Híd elnöke. Leszögezte, hogy a partnerek több kérdésben még nem állapodtak meg, ezek egyike a kettős állampolgárságról szóló törvény.  Andrej Danko, az SNS elnöke is elégedett a kormányprogrammal, állítása szerint pártja programjának 80–90%-át tartalmazza a dokumentum – korábban hasonló számot emlegetett a Híd is saját programjának érvényesítése kapcsán. Danko is elismerte, a koalíció érdekében a partnereknek engedményeket kellett tenniük. 
Az ellenzéki Daniel Lipšic (OĽaNO–NOVA) egyszerű fogalmazványnak minősítette a kormányprogramot. „A kormánykoalíció megalakulásának módja és a kormányprogram arra utal, hogy az oligarchák tákolmányával állunk szemben” – jelentette ki a képviselő. A Nova elnöke elismerte ugyan, hogy a dokumentum tartalmaz jó javaslatokat, ugyanakkor azokat csak kozmetikai változtatásoknak tartja. 
76 képviselő támogatására van szükség, hogy a parlament bizalmat szavazzon a kormánynak, koalíciónak jelenleg 81 képviselője van.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?