Budapest a nyelvtörvény további módosításában bízik

Pozsony |

<p>A nemzetpolitikai helyettes államtitkár szerint a magyar fél örül, hogy a szlovákiai államnyelvtörvény módosításával lezárult a folyamat egyik szakasza; azt reméli, hogy ez a folyamat folytatódni fog, és a jogszabályból kikerülhetnek a pénzbüntetések, s a kisebbségek anyanyelvhasználatával kapcsolatban megszűnhet a félelem légköre Szlovákiában.</p>

Répás Zsuzsanna szerdán Pozsonyban, a magyar-szlovák kisebbségi vegyes bizottság ülésének szünetében nyilatkozott újságíróknak azzal összefüggésben, hogy a pozsonyi parlament aznap felülvizsgálta az államfő vétóját, és újra megszavazta a nyelvtörvény módosítását.

Szerinte Budapestnek a módosítás után is vannak "fenntartásai" a szlovák jogszabállyal szemben. "Továbbra is vannak benne olyan passzusok, amelyek nem felelnek meg a Velencei Bizottság és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosa ajánlásainak" - mutatott rá a vegyes bizottság magyar társelnöke. Leszögezte: a mai helyzet továbbra is rosszabb, mint amilyen 2006-ban volt, mert a törvényben bennmaradt a büntetések lehetősége.

"Mi azt szeretnénk, ha ezek kikerülnének a törvényből, a kisebbségi anyanyelvhasználat terén megszűnne a félelem légköre Szlovákiában, s visszaállna az egyensúly az államnyelvtörvény és a kisebbségi hivatali nyelvhasználat között" - húzta alá Répás Zsuzsanna.

Miroslav Mojzita nagykövet, a vegyes bizottság szlovák társelnöke szerint röviden szóba került a kettős állampolgárság témája, konkrétan az a miniszterelnöki felvetés, hogy Szlovákia és Magyarország kétoldalú megállapodást kötnének ez ügyben.

"Tárgyalni erről nem tárgyaltunk, mert először azt kell eldönteni, hogy melyik vegyes bizottság fog foglalkozni ezzel a témával" - jegyezte meg Mojzita. Répás Zsuzsanna azt hangsúlyozta, hogy ha a döntés a kisebbségi vegyes bizottságra esik, ő kész bármikor tárgyalóasztalhoz ülni.

Az új magyar és a szlovák kormány tavalyi megalakulása után most találkozott első ízben a magyar-szlovák kisebbségi vegyes bizottság. Mindkét fél állítása szerint a tárgyalások nyitott és konstruktív légkörben folytak.

"Kapcsolatainkban meghatározó lett az együttműködés, s ez reményt ad a még fennálló problémák megoldására" - jegyezte meg Répás Zsuzsanna.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?