Bojkott: nem fognak szavazni az ellenzéki képviselők

Pozsony |

<p>Az ellenzék szerdán valamennyi törvényjavaslatát visszavonta tiltakozásképpen azért, mert a smeres többség kedden tíz ellenzéki tervezetet levett a parlament napirendjéről. Ezzel a harmadával, több mint 30 javaslattal szűkült a kedden kezdődött ülés napirendje.</p>

Az ellenzék csak „tárgyalási szinten” vesz részt a parlament munkájában, vagyis a kormány és a smeres képviselők által benyújtott javaslatokhoz hozzászólnak, de nem szavaznak róluk. Ezzel meghiúsul a kormány alkotmánymódosítási elképzelése is, a kabinet ugyanis az alaptörvényben tiltotta volna meg az ivóvíz kivitelét, kivételt csak a csomagolt ivóvíz és a szükséghelyzetekben való vízexport jelentett volna.

„Szolidaritást vállaltunk azokkal az ellenzéki kollégákkal, akiknek a törvényjavaslatait a Smer vonta vissza – magyarázta lapunknak az ellenzék lépését Bugár Béla. – Nem fogunk szavazni a kormányjavaslatokról, később meglátjuk, hogy milyen további reakcióink lesznek.” Nem zárható ki az sem, hogy javasolni fogják Pavol Paška házelnök leváltását.

Az ellenzék szerint a Smer a kommunista diktatúra irányába kormányozza az országot, az ellenzéki javaslatok levételével pedig alkotmánysértést követett el. Daniel Lipšic (Nova) már jelezte, hogy készíti elő az alkotmánybírósági beadványt. „Az alkotmány szerint a képviselők, a bizottságok és a kormány törvényelőkészítő joggal bírnak. Ehhez kapcsolódik a parlament kötelessége: az előterjesztett törvényeket meg kell vitatnia” – magyarázta álláspontját Lipšic.

A Smer azzal indokolta a tíz ellenzéki javaslat levételét a napirendről, hogy azok az önkormányzati választások előtti ellenzéki kampány részét képezik. „Ez diszkriminatív magyarázat, a smeres képviselőknek, Rašinak és Chomának is vannak javaslataik, pedig ők is polgármesterjelöltek” – cáfolta a Smer magyarázatát Bugár. Raši Kassa, Choma pedig Zsolna polgármestere, mindketten indulnak a novemberi választáson.

Sajtóhírek szerint Paška javaslatával több smeres képviselő sem ért egyet, viszont a véleményüket névvel nem vállalják. Szerintük Paška és Laššáková túlságosan nagy támadási felületet biztosít az ellenzék számára. Az ellenzéki törvényjavaslatok kihúzását Jana Laššáková, a parlament smeres alelnöke terjesztette be kedden.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?