Bizonytalan Fico részvétele a moszkvai ünnepségen

Pozsony |

<p>Szergej Lavrov orosz külügyminiszter nyilatkozatára hivatkozva szerdán több vezető pozsonyi lap számolt be arról, hogy Robert Fico szlovák kormányfő részt vesz azon az emlékünnepségen, amelyet május kilencedikén Moszkvában tartanak a második világháború befejezésének hetvenedik évfordulója alkalmából.</p>

Robert Fico szlovák miniszterelnök, valamint Andrej Kiska államfő a moszkvai ünnepségeken való részvételének illetve távolmaradásának esélyeivel néhány hete kezdett foglalkozni a szlovák média, s a téma azóta visszatérőnek számít a pozsonyi lapokban.

A témával kapcsolatban az orosz diplomácia vezetője kedden a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek egyebek mellett azt mondta: a májusi megemlékezésre a cseh államfőt, a szlovák kormányfőt és a ciprusi elnököt is várják. Szerdán, Lavrov bejelentése mentén, a – tervezett kormányintézkedésekről gyakran elsőként beszámoló – smer-közeli Pravda valamint a liberális Sme is foglalkozott a szlovák kormányfő a megemlékezésen való részvételével.

Mindkét szlovák újság többé-kevésbé kész tényként kezelte Robert Fico kiutazását, ugyanakkor írásaikban rámutattak: a kormányhivatal nem hozott nyilvánosságra végleges döntést arról, hogy a kormányfő részt vesz-e a megemlékezésen. Ez a tény illeszkedik Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter múlt hét pénteki - a visegrádi négyek (V4), az Északi Tanács (NC) és a balti államok (B3) magas-tátrai csúcstalálkozóján tett - azon kijelentéséhez, miszerint: az ügyben a legfelsőbb szinteken folyik az egyeztetés, de még nincs döntés.

Nem vesz részt viszont a moszkvai ünnepségen az Oroszországot az ukrajnai helyzettel kapcsolatban korábban többször is kritizáló Andrej Kiska szlovák államfő, aki távolmaradását szerdán jelentette be. Kiska döntése viszonylag hosszú fontolgatás után született meg. Az államfőnél a közelmúltban a moszkvai ünnepségen való részvétel ellen és az mellett is lobbiztak, az elnök a témával összefüggésben két közéleti személyiségek illetve politikusok által aláírt levelet is kapott, az egyik távolmaradást ajánlott, a másik pedig részvételét kérte.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?