Berényi: Dinamikus év lesz 2014 a belpolitikában

Pozsony |

<p>A 2013-as év történései bebizonyították, hogy már nem érvényes a szlovák kormányfőnek a kisebbségi status quo megőrzésére tett ígérete - mondta az MTI-nek adott évértékelő nyilatkozatában Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke, aki szerint 2014 dinamikus év lesz a belpolitikában, mivel &nbsp;3 választást tartanak Szlovákiában.</p>

Az MKP politikusa szerint a szlovák kormány csak a kisebbségeket érintő törvények változatlanságát érti a kisebbségi status quo megtartásán, s közben folyamatosan olyan intézkedéseket hoz, amelyek megnyirbálják a felvidéki magyar közösség jogait és korlátozza a lehetőségeit.     "A megígért béke és nyugalom, kisebbségi téren, 2013-ban már nem volt meg" - szögezte le Berényi József. Rámutatott: ezt a szlovák kormány több intézkedése is bizonyította, egyebek között az, hogy szűkítette a kisebbségi kultúrára szánt keretet, s az új közoktatási törvénnyel veszélybe sodorta a kisiskolák létét.     A párt elnöke a 2013-as év legpozitívabb eredményének a megyei választások eredményeit jelölte meg, amelyek alapján a magyar közösség ismét erős érdekképviseletre tett szert a megyei közigazgatásban. A politikus ugyanakkor az óév legsötétebb fejleményének azt tartja, hogy Malina Hedviget "kiűzték az országból", az őt sújtó megpróbáltatások hatására ugyanis úgy döntött, hogy családjával együtt elköltözik Szlovákiából. "A nemzetállam építői elérték a céljukat, mi pedig megint egyel kevesebben maradtunk" - hangsúlyozta.     Az MKP elnöke szerint 2014-ben a közéletet leginkább a három választás, a márciusi államfő választás, a májusi európai parlamenti választás, illetve a novemberi helyhatósági választás befolyásolja majd. "Ez egy nagyon gyors, dinamikus év lesz a politika szempontjából" - mondta Berényi József. Robert Fico szlovák kormányfő, a tavaszi államfőválasztás legnagyobb esélyese megválasztása esetén távozik majd a kormánypártból, ami teljesen átrendezheti a szlovákiai politikát, ennek pedig az lehet a következménye, hogy a 2016-os parlamenti választásokon újra esélyt kaphat a jelenleg ellenzékben lévő jobboldal - fejtegette Berényi.     A márciusi államfőválasztáson az ország történetében először magyar jelölt is lesz, az MKP által indított Bárdos Gyula Csemadok-elnök személyében. A jelölt esélyeivel kapcsolatban a magyar párt elnöke megjegyezte: Szlovákiában 8-9 százalék közötti a magyarság aránya, ezért a márciusi választás várható eredményeire a realitások tükrében kell tekinteni.     Az MKP-nak jelenleg két képviselője van az Európai Parlamentben, egy ilyen arányú képviselet megerősítését a pártelnök szerint "óriási sikernek" lehetne tekinteni. Berényi a novemberi helyhatósági választásokkal kapcsolatos várakozásairól elmondta: szeretnék megismételni az MKP 2010-ben elért jó eredményét. Rámutatott: a párt 2010-ben Szlovákia déli járásaiban megnyerte a helyhatósági választásokat, közel kétszáz polgármestert, s csaknem kétezer helyi képviselőt jutattak be az önkormányzatokba. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?