Berényi az elnökválasztás időpontját bírálta

Pozsony |

<p>Nehéz helyzetbe kerültek az ellenzéki és a független államfőjelöltek, köztük a Magyar Közösség Pártja (MKP) által indított Bárdos Gyula is amiatt, hogy az államfőválasztások időpontját közvetlenül az ünnepek előtt hirdették meg &ndash; jelentette ki Berényi József, az MKP elnöke pénteki pozsonyi sajtótájékoztatóján.</p>

Az érintettek azért kerültek nehéz helyzetbe, mivel az államfőválasztás kihirdetésének időpontja azt a napot is jelzi, amikortól számítva az államfőjelöltek 21 nap alatt hivatalosan bejegyeztethetik indulási szándékukat, amihez az egyes jelölteknek 15 parlamenti képviselő támogató aláírását vagy 15 ezer szlovák állampolgár aláírását kell megszereznie.    Az, hogy Pavol Paška parlamenti elnök december 19-re időzítette a jövő márciusi államfőválasztás időpontjának kihirdetését, a gyakorlatban azt jelenti, hogy az államfőjelöltek túlnyomó többségének a karácsonyi ünnepek alatt és az évvégi időszakban kell összegyűjteniük az indulási szándékuk bejegyzéséhez szükséges 15 ezer aláírást. A kihirdetés időpontjának megválasztását ezért már több jelölt bírálta.    Berényi József, az MKP elnöke szerint a lépés célzatos volt a szlovák kormánypárt, a Smer-SD részéről, s mint ilyet nem demokratikusnak és nem korrektnek értékelte. Berényi József úgy vélte, a Smer ezzel durván beavatkozott a demokratikus folyamatokba, mivel így próbálja hátrányos helyzetbe hozni az ellenzéki és a független jelölteket. Hozzátette: nem jelentett volna gondot az aláírások összegyűjtése, ha a választások kihirdetésére "normális időpontot" választanak, ez azonban a karácsonyi ünnepek alatt "nem lesz egyszerű". Egyidejűleg elnézést kért azoktól, akiket az ünnepek alatt is kénytelenek lesznek zavarni az aláírásgyűjtés során.    Bárdos Gyula, az MKP államfőjelöltje szerint aSmer-SD az említett lépéssel ismételten bizonyította, hogy állampártként viselkedik és mindent a saját forgatókönyve szerint akar lebonyolítani. "Nagyon nehéz helyzetbe jutottunk, de meggyőződésem, hogy meg fogjuk oldani" - mondta Bárdos Gyula az MTI-nek. Hozzátette: január 9-ig, ameddig az aláírásokat le kell adni, a felvidéki magyarokon kívül az összes kisebbséget és a szlovákokat is meg fogják szólítani.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?