Berényi: A Beneš-dekrétumok kérdése nem lezárt téma

Pozsony |

<p>Berényi József szerint a Beneš-dekrétumok kérdése nem számít lezárt témának, amint azt Miroslav Lajčák és Robert Fico kormányfő állítja. A Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke erről a SITA hírügynökségnek nyilatkozott.</p>

 

„Akkor lehetne lezárt téma, ha a szlovák jogi normákban már nem szerepelne a kollektív bűnösség” – jegyezte meg Berényi. Utalt arra, hogy ma már a német nemzetet sem teszik bűnössé a második világháborúért, tehát a magyar kisebbség sem lehet bűnös ugyanezért, ám szlovákiai jogszabályok továbbra is tartalmazzák a kollektív bűnösséget, s ezeket senki sem törölte el. Hozzátette: ha nem alkalmazható a kollektív bűnösség elve, akkor a szlovákiai magyarságot sem bélyegezhetik meg. „Nem lezárt a téma” – nyomatékosította még egyszer az MKP elnöke. Lajčák szerint az Európai Unió és az Európai Bizottság már többször is világosan állást foglalt ebben a kérdésben, ezért nem lát okot arra, hogy ő másként nyilatkozzon. Az Európai Parlament magyar képviselők kezdeményezésére ismét foglalkozik második világháború utáni csehszlovák elnöki rendeletek kérdésével. Szlovákiától magyarázatot várnak, hogy a pozsonyi parlament 2007-ben miért, milyen körülmények hatására fogadott el nyilatkozatot a Beneš-dekrétumok változtathatatlanságáról.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?