Beindulhat a légi közlekedés

Tavaly többen repültek a pozsonyi repülőtérről
Pozsony |

A határok fokozatos megnyitásával párhuzamosan a közlekedési tárca igyekszik újraindítani a nemzetközi személyszállítást is.

Andrej Doležal közlekedési miniszter szerint elsőként a légi közlekedés beindítását tervezik. A kormány mellett működő szakmai bizottság – bizonyos korlátozások mellett – ez utóbbira előzetesen már most hétfőn rábólintott, a végső döntést azonban a központi válságstábnak kell meghoznia.

„Nem látom akadályát annak, hogy – amint az engedélyt megkapjuk – azonnal újraindítsuk a légi közlekedést. Mi azt javasoljuk, hogy elsőként a legfeljebb 20 szlovákiai utast szállító charterjáratokat indítsuk útnak”

– mondta a miniszter. „A nemzetközi vasúti és autóbusz-közlekedés újraindítását egyelőre nem hagyták jóvá a szakértők” – tájékoztatott Doležal, aki szerint a központi válságstáb következő ülésén ezzel a kérdéssel is foglalkoznak. A tárcavezető bejelentette, hogy a közlekedési minisztérium betartja az iskolák június 1jei újbóli megnyitásával kapcsolatos ígéretét, amely szerint az iskolások újra ingyen utazhatnak a vonatokon. „Ahogy újraindul az oktatás, a diákoknak ismét ingyenes lesz a vasúti közlekedés” – tette hozzá Doležal.

(TASR, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?