Beblavý: az elfogult bírók ne dönthessenek az amnesztiákról!

Pozsony |

<p>A Miroslav Beblavý körül csoportosuló független képviselők két feltétel teljesülése esetén hajlandóak tárgyalni a mečiari amnesztiák eltörlésére vonatkozó koalíciós javaslat támogatásáról - jelentette ki Beblavý mai sajtótájékoztatóján.</p>

A koalíciós javaslat szerint miután a parlament megszavazta az amnesztiák eltörlését, a döntést még az Alkotmánybíróságnak is meg kell vizsgálnia a szavazást követő 60 napon belül. Beblavý egyik feltétele, hogy ha az Alkotmánybíróság nem dönt a kérdésben a megszabott határidőig, az amnesztiák eltörlésére vonatkozó módosítás automatikusan lépjen érvénybe.  A másik feltétel, hogy a döntéshozatalból zárják ki az elfogultsággal vádolható alkotmánybírókat. Beblavý szerint legalább négy ilyen van. "Ha ezt elutasítják (a koalíciós pártok vezetői - szerk. megj.), egyértelmű, hogy ez egy csapda, ami nem az amnesztiák eltörléséhez, hanem végső megerősítésükhöz fog vezetni" - tette hozzá. Beblavý, Viera Dubačová, Katarína Macháčková, Jozef Mihál, Simona Petrík, Zuzana Zimenová és Oto Žarnay elmondták: a Ján Budaj  (OĽaNO-NOVA) által benyújtott ellenzéki javaslatot részesítik előnbyen, amely egyszerű alkotmánymódosítással törölné el az amnesztiákat. A kolíciós javaslatot feleslegesen túlkomplikáltnak tartják, de hajlandóak tárgyalni róla. KOMMENTÁRUNK A TÉMÁBAN: FICO, A MIHASZNA ZSENI A Via Iuris szervezet ma tájékoztatta a képviselőket a mečiari amnesztiák eltörlését célzó online petíció eredményéről. Eszerint a petíciót két hét alatt mintegy 75 500-an írták alá. Az amnesztiák eltörléséről holnap kezd tárgyalni a parlament. (TASR, SITA)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?