Bayer-előadás kitiltott résztvevőkkel

bayer zsolt
Budapest |

Budapest 15. kerületének korábbi polgármestere és parlamenti képviselője, László Tamás (Fidesz - KDNP) meghívására, a Hubay Zeneiskola dísztermében adott elő, az európai civilizáció fejlődéstörténetéről Bayer Zsolt, publicista.

A Fidesz 5. számú párttagkönyvének birtokosa kapcsán, sokan hangot adtak ellenérzésüknek: először az előadás kezdetén, a DK és a Momentum ifjúsági szervezetének, Soros–maszk mögé bújt aktivistái „akcióztak”, a rendezvénynek helyszínt biztosító iskolaépület előtt pedig „Proli party Bayer Zsolttal” címmel, szervezett megmozdulásra került sor. A partit Kóber György óvodapedagógus szervezte. A behavazott utcán, pirospaprikával O1G – mintával megszórt zsíros kenyeret osztogatva skandálta mintegy 10–15, részben vörös csillagot stilizáló molinóba bugyolált tüntető: RÁKOSPALOTA NEM LESZ FASISZTA!!! A Momentumos tüntetőkről a Soros–maszkokat a vadhajtások.hu főszerkesztője, Bede Zsolt, egyesével leszedte, így derült ki, hogy kik voltak a maszk mögött: egy, a közönség soraiból jövő bekiabálás szerint, „Soros–kurvák”!

Kitiltott személyek listája

A fentiek alapján nem volt meglepő, hogy sajtóigazolványom ellenére, nem volt egyszerű bejutni a rendezvényre. Azt a kaput ugyanis, ahol a tüntetők álltak, bezárták. Az iskola másik kapujától pedig először egy portás kísért a díszteremhez, ahol a sajtóigazolványom bemutatását és az űrlap kitöltését követően is várni kellett: „Kérem, várjon, addig úgysem mehet be, míg belülről rá nem bólintanak! Meg kell nézni, hogy nincs-e rajta a kitiltott személyek listáján…” Ugyanis volt ilyen, ahol – többek között –, a híressé vált, a köztársasági elnököt „bajszos szar”-nak nevező Nagy Blanka diákmozgalmár neve is szerepelt… A közéletbe berobbant fiatal hölgyet, néhány nappal ezelőtt, Bayer Zsolt a következőképpen jellemezte: „még csak 18, és már egy igazi, kretén, barom állat, szerencsétlen, nyomorult, ócska, rohadt, kis proli”.

A szélsőbaloldali Európai Baloldal aktivistái „Hé, Bayer, itt vannak a büdös prolik! Tetszik?!” – felkiáltással felugrottak helyükről, amikor a publicista, az európai történelem áttekintésekor az 1917-es bolsevik forradalomhoz ért. A felkiáltás után, a biztonságiak által kivezetett, arcukat takaró emberek.

Galéria

A kidobott filmesztéta

Az előadás végéhez közeledve, Gulyás Balázs, a Magyar Hang publicistája pattant fel helyéről, hogy Bayer Zsoltnak szegezze a kérdést: az 1990-es évek elején a markánsan baloldali Népszabadságnak dolgozott… hogyan egyezteti ezt össze azokkal, amiket most mond?! A filmesztétát a közönség soraiból elkezdték fenyegetni, majd a biztonsági őrök vezették ki a teremből, némi dulakodás közben.

„A civilizáció története”

Bayer Zsolt, az előadásában, először felvázolta az európai civilizáció kialakulásának történetét, nagyobb léptekben, Luther Mártontól napjainkig. Már Luther wittenbergi téziseinek 1517-es kifüggesztését is kifogásolta, majd a szabadkőművesség kialakulásába kötött bele. Luther után 200 évvel, 1717-ben, a londoni Fogadó a Rostélyoshoz és a Libáhozban alapították meg az első szabadkőműves nagypáholyt. Ekkor még a liberalizmus a felvilágosodás és a nemzetállam kialakulását szolgáló, jó ideológiai irányzat volt, a jakobinusok megjelenésével azonban a „szabadság diktatúrája” betiltotta a vallást. Ez a folyamat máig is tart: elistentelenítették az európai civilizációt. A vallási mellett elvették a nemzeti identitást is, mára pedig a nemi identitás elvétele is beindult.

A migráció veszélyei

Bayer ekkor tért át a migrációra. „Főként úgy veszélyes a történelmi léptékben felvázolt folyamat – folytatta az előadó –, hogy egy identitását vesztett társadalomra özönlik rá egy vallási identitásában bigott, nemzeti identitásában erős, nemi identitásában pedig egy cseppet sem bizonytalan tömeg… az összecsapásból sejthető, hogy melyik fél kerül ki győztesen… A problémát a demográfiai helyzet ráadásul csak fokozza! Ahol jólétben lehetne nevelni a gyermekeket, ott nem akarnak nemzeni a fiatalok… Afrika viszont túlszaporodik!” – fejtegette a publicista.

Ki a proli?

Az előadás a proli fogalmának meghatározásával zárult. Bayer a köztudottan biszexuális genderidentitású művész, Mensáros László, 1982-es naplóbejegyzését olvasta fel, amely így kezdődik: „A proli ravasz. Nem hisz neked, bizalmatlan.”

Posta Ákos István

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?