Az SNS Tarabát jelöli Huliak helyett a környezetvédelmi tárca élére

Tomáš Taraba

Rudolf Huliak helyett Tomáš Tarabát jelöli az SNS környezetvédelmi miniszternek – jelentették be keddi sajtótájékoztatójukon az SNS megválasztott parlamenti képviselői.

„Az SNS felkészülten, büszkén és főleg tisztességesen fogja vezetni a környezetvédelmi minisztériumot” – jelentette ki Taraba. Hozzátette, azért hozták meg ezt a döntést, hogy minél gyorsabban ki lehessen nevezni az új, stabil kormányt. Visszautasította azt a feltételezést, hogy a döntés hátterében az áll, hogy az SNS-frakció már nem támogatja Huliakot. Leszögezte, hogy a környezetvédelmi tárcánál tervezett változásoknál, például a természetvédelmi területek besorolásánál tekintettel lesznek az uniós helyreállítási terv támogatásainak felhasználására. „Mindent mérlegelni fogunk annak érdekében, hogy Szlovákiát ne érje veszteség” – jegyezte meg.

„Parlamenti képviselő leszek, és a párt a földművelési és környezetvédelmi bizottság elnöki posztjára jelöl” – mondta Huliak, és bírálta Zuzana Čaputová államfőt, aki visszautasította a kinevezését.

Andrej Danko pártelnök kijelentette, az SNS egységes, és nélküle nem alakulhatna meg ez a kormány. „Számos kérdésben előzékenyek voltunk” – jegyezte meg, hozzátéve, hogy támogatást várnak a két koalíciós partnertől. Danko még a nap folyamán találkozik Robert Ficóval, a Smer elnökével, hogy tájékoztassa az új jelöltről, és azt is tisztázni akarja, hogy az SNS „támogatást fog kérni a forradalmi változások végrehajtásához” az idegenforgalom és a sport terén. Fontosnak nevezte a kultúra támogatását, valamint a várak, kastélyok felújítását is.

Azt nem árulta el, hogy kit jelöl az SNS az új, januártól létrejövő idegenforgalmi és sportminisztérium élére. Elmondta, a parlamenti frakció hoz erről döntést, és az államtitkári posztokra is elsősorban a frakció tagjai közül akarnak jelölteket állítani.

Zuzana Čaputová államfő múlt héten közölte, hogy nem nevezi ki Rudolf Huliakot környezetvédelmi miniszternek, és új miniszterjelöltet kért Robert Ficótól, a Smer elnökétől. Az államfő szerint komoly alkotmányos és jogi akadályai vannak Huliak kinevezésének, és az ő irányítása alatt nem lenne garantált a minisztérium zavartalan működése.

Fico visszautasította az államfő érveit. Leszögezte, ha az SNS kitart Huliak mellett, akkor kormányfői megbízatásának átvétele után hivatalosan is Huliakot terjeszti elő kinevezésre az államfőnél. Az SNS felszólította az államfőt, hogy tartsa tiszteletben az alkotmányt, és figyelmeztette, hogy a kormányfő javaslatára köteles kinevezni a miniszterjelölteket, anélkül, hogy mérlegelné az alkalmasságukat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?