Az SaS szerint a maffia elleni harcot a pozíciókért folytatott harcra cserélte az OĽaNO

Richard Sulík Eduard Heger
Pozsony |

A maffia elleni harcot a pozíciókért folytatott harcra cserélte az OĽaNO, állítja az SaS. A párt szerint nagyon komoly kockázatai vannak a képviselőkkel folytatott egyezkedéseknek és a szavazatvásárlásnak, hogy Eduard Heger (OĽaNO) kormánya hatalmon maradhasson.

„A kormányról szóló bizalmi szavazást kedden csak a fasiszta képviselők szavazatainak köszönhetően sikerült elhalasztani, a magyarázatuk pedig az volt, hogy az előrehozott választásról akarnak tárgyalni a kormánykoalícióval. Igor Matovič és Boris Kollár élő adásban ássa alá a demokráciát Szlovákiában” – jelentette ki Richard Sulík, az SaS elnöke. Hozzátette, a koalíció olyan emberekkel egyezkedik a háttérben, akik az ĽSNS listáján jutottak a parlamentbe.

„Emellett attól kell tartani, hogy Kuffáék cserébe az ellenük zajló eljárások megszüntetését fogják követelni. Az emberek már egyáltalán nem bíznak a kormányban, és Eduard Heger magát a jogállamiságot sodorja veszélybe azzal, hogy csendben tolerálja ezt a hazardírozást. Ennek a kormánynak mennie kell, csak utána lesz reális esély a helyzet megnyugtatására” – tette hozzá Sulík.

Az SaS szerint túlmegy minden határon, hogy Igor Matovič mi mindent képes megtenni, csak hogy megőrizze a pénzügyminiszteri posztját. „Átlépte a Rubicont azzal, hogy Robert Ficónak egyezséget ajánlott az előrehozott választás kihirdetéséről, ha a Smer nem buktatja meg a kormányt. Azok a képviselők pedig, akik korábban vörös vonalakat húzogattak, most a hallgatásukkal segítik őt” – tette hozzá Branislav Gröhling, a párt alelnöke.

A parlament csütörtökön (december 15.) 17 órára halasztotta a kormány elleni bizalmatlansági indítványról szóló szavazást. Az ügyrendi javaslatot Michal Šipoš, az OĽaNO frakcióvezetője terjesztette elő. Indoklása szerint további lehetőséget akartak teremteni a válság megoldására, beleértve az előrehozott választás kihirdetését is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?