Az SaS nem tárgyal a Smerrel és a szélsőségesekkel az előrehozott választásról

sulík k
Pozsony |

Az SaS nem fog tárgyalni az előrehozott választásról sem a Smerrel, sem a szélsőségesekkel – közölte a párt a parlamenti frakciójának ülését követően.

„Biztos, hogy semmiféle tárgyaláson nem veszünk részt a Smerrel és Kotlebáékkal az előrehozott választásról” – jelentette ki Branislav Gröhling, a párt alelnöke. „Egyrészt a teljesen eltérő pártprogramjaink, másrészt Robert Fico politikai múltja miatt, hiszen kormányzása alatt a korrupció teljesen átszőtte az egész országot” – tette hozzá Gröhling. Azt is leszögezte, Marian Kotlebával vagy Milan Mazurekkel nem tárgyalnak.

Az előrehozott választás kapcsán az SaS rámutatott, ahhoz alkotmánymódosításra van szükség, és a Sme rodina erre vonatkozó törvénytervezetét bizonyos módosító javaslatokkal támogatni tudná a párt. „Visszautasítjuk viszont Tomáš Taraba hasonló tervezetének megszavazását, aki az ĽSNS listáján került be a parlamentbe. Teljesen világos tehát, hogy az előrehozott választásról a demokratikus pártoknak kell megegyezniük, ehhez pedig nincs szükség arra, hogy Robert Ficoval tárgyaljunk” – jelentette ki Richard Sulík, az SaS elnöke.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?