Az év végéig csökkenhet a munkanélküliség

Pozsony |

<p>A munkaerőpiac óvatos javulására számít 2014 negyedik negyedévében a Manpower társaság.</p>

A cég szokásos, 751 munkaadó bevonásával végzett felmérése azt mutatja, hogy az év hátralévő részében a munkaadók 8 százaléka tervez létszámbővítést, 6 százaléka pedig létszámcsökkentést, 79 százalékuk nem tervez változtatást. Vagyis a nettó Manpower Index 2 százalékos javulást jósol a munkaerőpiacon. Az előző negyedévhez képest azonban 3 százalékpontot gyengült az index, az egy évvel ezelőttinél viszont még így is 1 százalékponttal magasabb.

„A munkanélküliség folyamatos csökkenése és az előző időszak pozitív eredményei a most következő kicsit gyengébb időszak ellenére is jelzik, hogy véget érhet a pangás a munkaerőpiacon” – állítja Jaroslava Rezlerová, a Manpower csehországi és szlovákiai részlegének igazgatója. Szerinte nagyobb munkaerő-felvételre lehet számítani a feldolgozóiparban, a pénzügyi ágazatban és a kereskedelemben.

Viszonylag jelentős regionális különbségeket mutat az index. A legtöbb munkahely várhatóan Nyugat-Szlovákiában jön létre – ezt Pozsony nélkül méri a cég – itt 3 százalékpontnyival nagyobb azoknak a cégeknek az aránya, akik felvételt terveznek. Ez ugyan az előző negyedévhez viszonyítva nem jelent változást, de a tavalyi év azonos időszakához képest 7 százalékpontnyi javulást jelez.

A legkisebb munkaerő-bővítési hajlandóság Pozsonyban mutatkozik, mindössze 1 százalékponton áll az index, Közép- és Kelet-Szlovákiában pedig egyformán 2 százalékot mért a Manpower. Az ágazati adatok alapján a mezőgazdaságban (-9%), a bányászatban (-7%) és a vendéglátóiparban (-8%) a legrosszabbak a kilátások.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?