Az európai parlamentben is tiltakoztak a nyelvtörvény ellen

Strasbourg |

<p>A szlovákiai államnyelvtörvény emelték fel szavukat az Európai Parlament magyar képviselői az EP Strasbourgban zajló plenáris ülésén, szerdán. Kósa Ádám (Fidesz) a leköszönt cseh elnökség tevékenységéről folytatott plenáris vitában is "felhívta a figyelmet arra, hogy Pozsonyban nemrégiben olyan szabályt fogadtak el, amely súlyosan korlátozza a kisebbségi nyelvhasználati jogokat". Közleményében felszólította a soros elnökséget jelenleg ellátó svéd kormányt is, hogy határozottan álljon ki az európai nyelvhasználati jog szabadsága mellett.</p>

Göncz Kinga (MSZP) a svéd elnökség programjának vitájában az európai értékekkel tökéletesen ellenkező és elfogadhatatlan jogszabályként említette a szlovák törvényt.

A volt külügyminiszter és Tabajdi Csaba (MSZP) delegációvezető bejelentette> levélben fordultak frakciójuk, az Európai Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége képviselőcsoport tagjaihoz, hogy támogatásukat kérjék a törvény elfogadhatatlan részeinek megváltoztatásában.

Szerintük a törvény Európában példátlan módon akadályozza a kisebbségi nyelvek nyilvános használatát, kizárja azt a közéletből, és beavatkozik a kisebbségi közösséghez tartozó személyek magánéletébe is.

Bokros Lajos (MDF) az EP szlovák képviselőihez írt levélben hívta fel a figyelmet arra, hogy a törvény "kirekesztő", amely "nemcsak a magyarságot, de az európai integráció szellemiségét és a demokrácia eszméjét is sérti". Arra kérte a szlovák EP-képviselőket, hogy keressék fel pártjuk vezetőit, és győzzék meg őket arról, hogy a törvény súlyosan sérti a szlovákiai magyarság érdekeit, és ellentétes a két nemzet érdekeivel is.

A romániai magyar Sógor Csaba - szintén a svéd elnökségi program vitájában - azt hangoztatta: a nyelvtörvény módosító indoklása egy ponton kimondja, hogy az államnyelv védelme bizonyos esetekben felülírhatja a szólásszabadság és a magánélet szabadságát. "Az az Európai Unió, amely befogad egy ilyen törvényt, immár nem a szabadság Európája" - hangoztatta, kérve a svéd elnökséget, hasson oda, hogy a törvényt vonják vissza.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?