Az előrehozott választásról egyeztetett Fico az ellenzéki pártokkal

robert fico k

Az előrehozott választásról egyeztetett Robert Fico, a Smer elnöke az ellenzéki pártokkal: a választás kihirdetése lenne a feltétele annak, hogy az ellenzék megszavazzon egyes kormányjavaslatokat a parlamentben.

Fico hétfői sajtótájékoztatóján közölte, a kormánykoalíciónak megfelelő politikai árat kell fizetnie azért, hogy az ellenzék magára vállaljon bármit is a kormányzat felelősségéből. „Ennek pedig az előrehozott választás a politikai ára” – szögezte le Fico. Szerinte az előrehozott választás törvényes és demokratikus megoldás az alkotmányos és szociális válságra.

„Az egyetlen, amit hajlandók vagyunk megszavazni és ezzel átvállalni a felelősség egy részét a kormánypártoktól, az a drágulás elleni intézkedéscsomag. Nemcsak az élelmiszerárakról, hanem az energiaárak emelkedése elleni intézkedésekről, az energiaellátás garantálásáról van szó, megfizethető áron, mind a háztartások, mind a cégek, az önkormányzatok, iskolák, kórházak számára” – sorolta a Smer-SD elnöke. Hozzátette, hogy a megállapodást követően sem számíthatna a kormány más törvények támogatására az ellenzék részéről.

Fico olyan írásos szerződést javasol, melyet a három kormánypárt, valamint a parlamenti ellenzéki pártok elnökei írnának alá, beleértve a frakció nélküli Hlast, a Život – národná stranát és a Republikát is. A megállapodásban az szerepelne, hogy 2023 első felében előrehozott választásra kerül sor, az ellenzék pedig ennek fejében garantálja, hogy a parlament képes lesz elfogadni az infláció kordában tartásához és az energetikai válság kezeléséhez szükséges törvényeket, amelyekről megegyezés születik a kormánypártokkal.

Az OĽaNO még vasárnap visszautasította a megegyezésről szóló tárgyalást. Azt várja minden parlamenti párttól, hogy szavazza meg a lakosság és a gazdaság megsegítéséhez szükséges törvényeket. A Tomáš Taraba körül csoportosuló képviselők közölték, hogy részt vesznek ezeken a tárgyalásokon, az ĽSNS szintén támogatna egy ilyen egyezséget.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?