Az ellenzék rendkívüli bizottsági ülést akar a vietnami vállalkozó ügyében

Denisa Saková
Pozsony |

Ellenzéki képviselők szerint a vietnami vállalkozó állítólagos hazahurcolásának ügyében össze kell hívni a Védelmi és Nemzetbiztonsági Bizottság rendkívüli ülését, melyen Denisa Saková (Smer-SD) belügyminiszternek tájékoztatatást kell nyújtania a vietnami küldöttségnek tavaly kölcsönzött kormánygéppel összefüggésben.

Grendel Gábor, az OĽaNO képviselője szerint a belügyminisztérium már hetek óta ködösít a vietnami vállalkozó szlovák kormánygéppel történt állítólagos hazahurcolásával kapcsolatban. „Ki tudja zárni Saková miniszter asszony, hogy az elrabolt állampolgár a szlovák repülőgép fedélzetén volt? Bemutatott a vietnami fél bármilyen bizonyítékot arról, hogy Trinh Xuan Thanh más módon jutott vissza a hazájába, mint a mi gépünkkel való visszaélés révén?” – tette fel a kérdést Grendel, aki szerdán (5.9.) indítványozta, hogy az aktuális parlamenti ülés programjába iktassanak be egy újabb pontot, melynek keretében tárgyalhatnának a képviselők az ügyről. A koalíció azonban blokkolta a javaslatot.   

„Megpróbáljuk ugyanezeket a kérdéseket feltenni Saková miniszter asszonynak a védelmi bizottság ülésén” – közölte Grendel, hozzátéve: ha ezt az ülést is blokkolni fogják, az kétségtelen bizonyítéka lesz annak, hogy a koalíció el akarja tussolni az ügyet.

Saková csütörtökön, a Kérdések órája keretében elmondta, hogy azt a vietnami delegációt, melyet Trinh Xuan Thanh Németországból Vietnamba hurcolásával hoztak összefüggésbe, a pozsonyi (Bratislava) repülőtéren a szokásos ellenőrzésnek vetették alá. Erről azonban már nem áll rendelkezésre videofelvétel, mivel azokat a repülőtér csak 14 napig, a belügyminisztérium pedig 30 napig őrzi meg. Erre Martin Klus (SaS) ellenzéki képviselő kérdezett rá.

Klus arra is kíváncsi volt, nem kereshető-e vissza, hogy az illető átlépte-e a schengeni határt. Saková ezzel kapcsolatban elmondta, hogy jelenleg nem létezik olyan schengeni információs rendszer, amely nyilván tartaná az egyes személyek határátlépéseit. Hozzátette: a szlovák információs rendszerben nem találták nyomát annak, hogy ilyen nevű személy átlépte volna az ország schengeni határát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?