Andrej Danko: Nem igaz, hogy ittas voltam a rádióműsorban vagy bárhol máshol

andrej danko
Pozsony |

Andrej Danko (SNS), a parlament elnöke tagadta, hogy alkohol hatása alatt állt, amikor az Expres rádiónak nyilatkozott vagy amikor dolgozott. A parlamenti sajtótájékoztatón mondta ezt, azokra a sajtóhírekre reagálva, hogy részeg volt, és ezt maga is elismerte. Felszólította a médiát, hogy igazítsa helyre a megtévesztő híreket.

Tagadom, hogy a rádióműsorban vagy bárhol máshol ittasan jelentem volna meg, vagy alkoholos befolyásoltság alatt végeztem volna a munkámat vagy vezettem volna autót – jelentette ki Danko. Azt mondta, a rádióműsorban úgy fogalmazott, hogy kissé bódult volt, nem pedig részeg, egyben kritizálta a sajtót, amiért bulvárhírt akart kerekíteni ebből.

Danko közölte, elképedt azon, ahogyan egyes sajtótermékek tálalták az ügyet. Azt mondta, hétfőn (május 13.) arról beszélt, hogy a ciprusi parlament elnökével találkozott, reggel óta talpon van, nemrég súlyos műtéten esett át, ezért Braňo Závodský műsorában azt mondta, bódult és úgy érzi, nyomás alatt van.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?