Általános sztrájkra készülnek az elégedetlen gazdák

gazdák
Pozsony |

A Mezőgazdászok Kezdeményezése megegyezett a Szlovákiai Fuvarozók Uniójával arról, hogy felfüggesztik a tiltakozást Pozsonyban és hazamennek.

Megkezdik azonban az általános sztrájk előkészítését, melyre egy hónapon belül kerülhet sor, és amelyet a fuvarozók, a földmérők és az erdészek is támogatnának.

Ezt pénteken jelentette be Patrik Magdoško, a kezdeményezés szóvivője. Utóbbi a pozsonyi tüntető-emlékező jellegű megmozdulás főszervezője.

„Rövid időn belül tájékoztatni fogjuk a kormányt egy közös nyilatkozat formájában” – tette hozzá Magdoško, hangsúlyozva, hogy tartják magukat az eddigi követeléseikhez. „A korrupció az, ami a fuvarozókat és másokat is kínoz” – szögezte le. A kormánynak egy héten belül küldik el a levelet. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumtól azt várják, hogy az egyes feladatok teljesítéséről készít egy pontos ütemtervet, olyat, amilyet a Belügyminisztérium is készített.

Magdoško szerint emelt fővel távoznak Pozsonyból. Értékelte a pozsonyi lakosok megértését, és azt is, hogy fogadták a gazdákat a meggyilkolt újságíró, Ján Kuciak és jegyese, Martina Kušnírová haláláról való csütörtöki (2. 21.) megemlékezésen. 

Galéria

Az általános sztrájkkal kapcsolatban az aktivista a határátkelők és a megyeszékhelyek lehetséges blokkolását említette. A gazdák pénteken vonulnak ki mezőgazdasági gépeiken a fővárosból, hazafelé menet nem fogják blokkolni az utakat. Az erdészek képviselői már csütörtökön távoztak.
 

Az elégedetlen kis és közepes gazdálkodók, erdészek és földmérők kedden (2. 19.) mezőgazdasági gépeiken vonultak be Pozsonyba, hogy tárgyaljanak a mezőgazdaság területén jelentkező problémákról, és előterjesszék a követeléseiket. A gazdák birtokrendezést követeltek, továbbá a támogatások felső határértékének megszabását az uniós javaslatnak megfelelően, valamint korrupcióellenes intézkedések bevezetését a mezőgazdaság és az erdőgazdálkodás területén. A találkozón el akartak fogadtatni egy dokumentumot, amely tartalmazta volna az egyes problémák megoldására vonatkozó, javasolt határidőket. Szerdán (2. 20.) a kormány tagjaival találkoztak, de mivel a tárgyalás kimenetelével nem voltak megelégedve, éles sztrájkba kezdtek. Matečná miniszter asszony szerdán kijelentette: a tüntetés szervezői közül többen gazdáknak adják ki magukat, de valójában nem azok, mivel egyetlen négyzetméternyi termőföldet sem birtokolnak. „Ki kell jelentenem: nem értek egyet azzal, hogy olyan embereket legitimáljunk, akik gyilkossággal fenyegetőztek, illetve robbanószerkezeteket rendeltek mások kárára. Ezek az emberek nem a gazdákért jöttek tüntetni, hanem a saját személyes céljaikért és bizonyos tények elfedése végett” – figyelmeztetett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?