Államnyelvtörvény – még nem bírságoltak

Pozsony |

<p>Egyelőre senkit sem bírságolt meg a kulturális minisztérium az államnyelvről szóló törvény megsértése miatt – erősítette meg Jozef Bednár, a kulturális minisztérium szóvivője.</p>

A rendelkezések értelmében 2009 óta szankcionálható a törvényi előírások megszegése, figyelmen kívül hagyása. Bár az előző, Iveta Radičová vezette kormány idején módosult a törvény, a szankciók nem tűntek el belőle. Igaz, a bírság összeghatárai a korábbi 100-5000 euróról 50-2000 euróra módosultak, és korlátozták, hogy mi mindenért járhat büntetés.

A kulturális minisztérium 2010-től idén július végéig 69 beadványt kapott a polgároktól. Vizsgálat folyt például a Pöstyéni (Piešťany) Körzeti Hivatalban, a pozsonyi tömegközlekedési vállalatnál, a selmecbányai és a zsolnai városi önkormányzatnál, valamint egyeztetések folytak a Magyar Koalíció Pártja (MKP) képviselőivel.

A törvénysértések zömmel azzal függtek össze, hogy a nyilvánosan hozzáférhető helyeken szlovákul közzé kell tenni az információkat, a közigazgatási szervek kötelesek a szlovák írásos nyelv használatára, valamint a közigazgatás információs rendszereiben államnyelven szükséges megjeleníteni az információkat.

A minisztérium a bírságolás előtt köteles az érintetteket felszólítani az adott hiányosság kiküszöbölésére. Erre három esetben került sor: a kálazi Csemadok-alapszervezetet a kulturális minisztérium tájékoztatása szerint azért marasztalták el, mert az egyik kulturális rendezvény szervezésével kapcsolatban nem tették közzé a nyilvános tájékoztatást szlovákul is. A Pöstyéni Körzeti Hivatal a szlovák nyelv szabályai ellen vétett, míg az MKP-t egynyelvű választási plakátjai miatt vonták kérdőre. Mivel mindhárom esetben még a felülvizsgálatu szakaszban megoldás született, Bednár tájékoztatása szerint nem volt szükség írásbeli figyelmeztetésre.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?