Áll a bál egy zászló miatt

Pozsony |

<p>Csehszlovák zászlót terítettek a bejárathoz, ezért megvonták tőlük az állami támogatást. Az eset a Privát nacionalizmus című kiállítás kapcsán történt, amely a kassai Kunsthalléban volt megtekinthető.</p>

A kurátorok és a művészek a nacionalizmus kortárs megnyilvánulásaira igyekeztek reflektálni. A bejárattal szemben egy nagy méretű cseh zászló fogadta a látogatókat. A kassai csehek egyesülete emiatt tiltakozott, úgy fogta fel ugyanis, hogy a zászló a lábtörlőt helyettesíti. Levelet írtak Lívia Klausová pozsonyi cseh nagykövetnek, aki ugyan nem nézte meg a kiállítást, de szintén írt egy levelet, amelyben kifejti, elfogadhatatlannak tartja, hogy hivatalos állami szimbólumot lábtörlőnek használjanak. A szlovák állami szervek azonnal léptek: a kulturális minisztérium pályázati regiszteréből törölték azt az 5 ezer eurót, amelyet jóváhagytak a kiállításra. „Állami pénzből nem fognak állami szimbólumokon taposni” – közölte indoklásában a Sme napilap kérdésére a kulturális tárca.

A kiállítás kurátorait viszont senki nem szólította meg. A zászló az egykori csehszlovák szimbólumként került a bejárathoz, magyarázta Dalibor Bača, az egyik kurátor. „Épp az volt a cél, hogy a belépők azonnal reakciókényszerbe kerüljenek: vagy rálépnek a zászlóra, vagy megkerülik” – mondta. A vádakat képtelenségnek tartja, és emlékeztet, hogy ugyanezt a kiállítást Prágában már bemutatták, és nem zavart senkit. A másik két kurátor Németh Ilona és Juhász R. József. A művészek a jövő hétre tiltakozó akciót szerveznek. Úgy vélik, Klausová és a kulturális minisztérium beavatkozása éppen annak a nacionalista hozzáállásnak a megnyilvánulása, amelyet a kiállítással bírálni akartak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?