Alkotmánymódosítás: Paška holnap egyeztetne

Pozsony |

<p>Széles körben egyeztetne az igazságügyet érintő alkotmánymódosításokról Pavol Paška (Smer) házelnök.</p>

Keddre hívta megbeszélésre a parlamenti pártok frakcióvezetőit, Štefan Harabint, a Legfelsőbb Bíróság elnökét, Tomáš Borec igazságügyi minisztert, Ivetta Macejkovát, az Alkotmánybíróság elnökét és a Szlovákiai Bírók Szövetségének vezetőjét, Dana Bystrianskát.

A Smer és a KDH közös alkotmánymódosítási javaslata jelentősen átalakítaná az igazságügy irányítását ellátó szerv, az Igazságszolgáltatási Tanács összetételét és szerepét. Korlátoznák a köztársasági elnök hatáskörét, aki jelenleg a tanács három tagját jelöli, a javaslat értelmében viszont ez a jogköre megszűnne. A kormány és a parlament azonban a jelenlegi 3-3 helyett 4-4 tagot nevezhetne a tanácsba, amelynek tagja lehetne az igazságügyi miniszter is. Az ellenzék éppen ez utóbbit bírálja, mondván, túl nagy befolyásra tenne szertazigazságügyiminiszter.

A javaslat szétválasztaná az Igazságszolgáltatási Tanács és Legfelsőbb Bíróság elnöki posztját, ezeket jelenleg a sokat bírált Štefan Harabin tölti be. Ez az ötlet Harabinnak tetszik a legkevésbé, aki szerint ezáltal az igazságszolgáltatás „kétfejűvé“ válna. (lpj, TASR)
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?