Közélet

Adósságtörlesztés – önmagunkkal szemben

Tizenöt éve, hogy 1997-ben a hat esztendővel korábban Zalabai Zsigmond, Presinszky Lajos és Végh László jóvoltából alapítványként Somorján alakult központi szlovákiai magyar könyvtár a Fórum Kisebbségkutató Intézethez került; napjainkra pedig Kárpát-medencei mértékben is szinte egyedülálló, a hazai kisebbségekkel kapcsolatos kutatókönyvtárrá épült ki.
ÚJ SZÓ ONLINE

2012. október 16. 19:00

MIKLÓSI PÉTER

Erre a beszélgetésre nem úgy indultam, hogy riportalanyomtól életút-összegzést kérjek, hogy több irányú tevékenységét számba véve afféle műhelyvallomást csikarjak ki belőle. Kizárólag emberi arcát kerestem – emberközelből. Életrajzi lexikonok adatai szerint szociológus, politológus és doktorálni is a Komenský Egyetem Bölcsészettudományi Karán doktorált. Pályafutása során dolgozott társadalomtudományi kutatóintézetekben, a nyolcvanas években a pozsonyi Kormányhivatal kisebbségi ügyekben illetékes osztályának főelőadója, a rendszerváltást követően a parlament magyar alelnökének szaktanácsadója, majd ’92-től három évig a Csemadok főtitkára volt. Más-más irányú tevékenységének szakmai vektorai életének maradandó örökségében találkoznak: egyik elindítója, megteremtője és igazgatóként ma is fáradhatatlan munkása annak a szellemi realitásnak, felföldi magyarokként önmagunkkal szembeni adósságtörlesztésnek, ami a Bibliotheca Hungaricában összpontosul. Végh László ezúttal tőle szokatlan engedékenységgel ment bele a kérdezz-felelek „játékba”.

A Madách Kiadó egykori Új Mindenes Gyűjtemény nevű sorozatának 1989-ben megjelent kötetében került terítékre ama szándék, hogy a hazai magyar tudományos kutatások intézményi keretet kapjanak. Jó két évtized távlatából miként felel meg ennek az elvárásnak a Bibliotheca Hungarica?

Az a tervezet, amelyen már évek óta dolgoztunk, valóban akkor látott napvilágot, és több eleme a ’89 után nyílt lehetőségek révén napjainkra működő valóság. A hetvenes-nyolcvanas években, célkitűzésként, az 1931-ben létesült Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság, az úgynevezett Masaryk Akadémia emléke lebegett előttünk, amelynek könyvtára nem volt ugyan, de intézményes hátteret biztosított a társadalomtudományi kutatásoknak. Ennek kívánt folytatója lenni az új szlovákiai magyar értelmiségnek az Új Mindenes Gyűjtemény körül csoportosuló köre; és ez a szándék itt a Fórum Kisebbségkutató Intézetben sok tekintetben végül is megvalósult. Ami pedig magát a Bibliotheca Hungaricát illeti, annak alapjait egy, a sajtóban hasonlóképpen ’89 őszén közzétett felhívás vetette meg, s ennek nyomán kezdett gyűlni-gyarapodni a (cseh)szlovákiai magyar könyvek, dokumentumok, egyéni hagyatékok napjainkra tekintélyesre növekedett kollekciója. Visszatérve tehát a kérdés lényegére: a Bibliotheca Hungarica ma már komoly gyűjteménnyel bíró, bő levéltári és adattári résszel kiegészült, az interneten is megjelenő kutatókönyvtár.

Az önök alapítványa a kezdetek időszakában mennyiben tudott együttműködni a hasonló formában tevékenykedő Mercurius Csoporttal, a Márai, a Civitas, az Illyés és a többi alapítványi szervezettel?

A kölcsönösség eszközeivel. Hiszen a személyes ismeretségek, szakmai kapcsolódások révén már korábban is létezett közöttünk az egymás munkáját kiegészítő kooperáció.

A somorjai Fórum és annak önálló részlege: a Bibliotheca Hungarica közintézmény, szolgáltató intézmény vagy kőintézmény?

Szerintem a legfontosabb, hogy háttérintézmény, bár bajos dolog a különböző megközelítések közötti hangsúlyokról beszélni. A fontos, hogy intézményként működik, így funkcióját tekintve valamennyi felsorolt szempontból teljesíti feladatát. De persze így is csupán egy szerény szeletét öleli föl és szervezi a szlovákiai magyar tudományosság társadalomtudományi területének. Viszont az érem másik oldalát tekintve ez sem kevés, ha tudatosítjuk, hogy ez a munka egy olyan magánintézményben zajlik, amelyet a szlovákiai magyarság – évtizedek adósságát törlesztve – önerőből hozott létre!

Ebben az intézményi formában nyilván könnyebben őrzi a függetlenségét is, noha félő, hogy az utóbbi időben bizony szegény lehet az eklézsia...

Mostanában tényleg csökkentek, sőt kiapadtak az indulás időszakában kapott pályázati támogatások, beleértve a magyarországi forrásokat is. Pedig mind a Fórum Kisebbségkutató Intézet egésze, mind például a Bibliotheca Hungarica régen bebizonyította létjogosultságát. Hogy szükség van rá, keresik és állandó érdeklődés van iránta. És ha hozzáfűzöm, hogy a szlovák kormánynál aktuálisan megpályázott anyagi források – a kisebbségi kultúrák finanszírozása törvényes jogi kereteinek híján – nemhogy esetlegesek, hanem inkább elapadoznak, semmint csordogálnának, akkor nem kunszt észrevenni, hogy a jelenlegi helyzetünk aligha rózsás.

Ön, aki egykori főelőadóként a kormányzati, szaktanácsadóként a parlamenti munka belső folyamatait egyaránt ismeri, miként vélekedik: az MKP az 1998 és 2006 közötti kormányzati ciklusokban, kormánypártként, mindent megtett a kisebbségek kultúrája s erre épülően a tudományosság fejlődése törvényben rögzített anyagi bázisának megteremtésében?

Azt kell mondanom, hogy nem. Az a nyolc esztendő sokkal eredményesebb lehetett volna, ha felső szintű képviselőink megérzik, megértik akkori pozícióik politikai súlyát és fontosságát. Ha az akkori jelen mellett, kormányzati szinten, a jövő megalapozására is gondoltak volna – elsősorban a kisebbségi, közösségi lét jogi garanciáinak megteremtésével. Például a kisebbségek kultúrája átlátható és törvényben garantált finanszírozását biztosító jogi norma örökös halogatása helyett mégiscsak keresztülverekedték volna azt, akár néhány apróbb részsiker rovására. Ennek a mulasztásnak 2006 óta most isszuk másodszor a levét. Ám hogy ne érje szó a ház elejét: miután Somorja városától jelképesen 1 koronáért megkaptuk az így székhelyünkké lett épületet, annak felújítására, bővítésére akkoriban két ízben kormányzati támogatást is nyertünk. Bár az épület-átalakítás eredeti terveit így is csak egy jelentős magánadománynak köszönhetően tudtuk megvalósítani.

A politika mulasztásai helyett beszéljünk inkább a jelenről! Mondjuk a somorjai intézet és a komáromi egyetem együttműködéséről.

Ez tényleg rokonszenvesebb téma. Például nem titok, hogy a munkatársaink fele a Selye János Egyetemen is dolgozik, tanít; a hallgatók pedig szép számban látogatják különböző diákköri kutatásaikat, szakmai dolgozataikat segítő búvárkodásaik közben a Fórum Intézetet. Gondolom, nem túlzás azt mondani: az egyetem tudományos tevékenységét segítő háttérintézmények egyike vagyunk.

Ön milyennek ítéli a Fórum Kisebbségkutató Intézet és persze különösképpen a Bibliotheca Hungarica szakmai tekintélyét?

Ezt megítélni aligha az én tisztem. Ténynek tény viszont, hogy megfelelőképpen jó kapcsolataink vannak például a Magyar Tudományos Akadémiával. Mind személyesen, mind intézeti síkon. Ezzel szemben jóval nehezebben sikerül beépülnünk a szlovák tudományosságba, habár nemcsak tudnak rólunk, hanem több tekintetben számon is tartanak. Akik szlovákokként a kisebbségi kérdésekkel foglalkoznak Szlovákiában, ők különösen rendszeres látogatóink. A szlovákiai magyarok pedig, természetesen, otthonosan mozognak intézetünkben.

Nemzetközi kutatói programokban szintén részt vesznek?

Igen. Magyarországi partnereinkkel most például a határmenti szociográfiai munkák közös számbavétele és elemzése van folyamatban. A győri könyvtárral a Csallóköz és a Szigetköz könyvészetének, irodalmának digitalizálását végezzük éppen.

Kutatható bázisa révén a Bibliotheca Hungarica milyen mélyen tud visszanyúlni, például, ama vonatkozásban, hogy mi történt velünk, felföldi magyarokkal nemcsak 1945, hanem 1918 után is?

Értelemszerűen vállalt célunk, hogy a szlovákiai magyarok történelmének kutathatóságát annak a lehető legszélesebb spektrumában tegyük lehetővé. Legyen az korban és témában idevágó könyv- vagy levéltári gyűjtemény, irattári adat. Ugyanakkor látni kell azt is, hogy manapság már nehéz dolog összegyűjteni az első republikában megjelent magyar nyelvű könyveket, a folyóiratokat pedig még bajosabb. Ennek dacára ebből a korszakból is van egy tekintélyes gyűjteményünk, még ha nem is teljes, hanem inkább töredékes formában. Többnyire ezért, ha lehetőségeink engedik, a szóban forgó időszak kutatási programjainak megpályázásában segítünk a kutatóinknak, külső munkatársainknak, s így közvetve jelen vagyunk az ő forráskiadványaikban.

Ön, aki szintén látott, megtapasztalt már az életben egyet-mást, milyennek látja a mai kutatókat, elsősorban azokat, akik még nem hullatták el a csikófogaikat?

Nézze, én közismerten morgós vénember vagyok, és ezerszer is azért dohogok, mert a mai fiatalok már egészen mások. Jönnek, keresnek valamit, egy adott témát, rögtön azt nézik: megvan-e egyetlen kattintással letölthető elektronikus formában és elviharzanak. Ma már nincs az, hogy amíg például a faluközi buszjáratok valamelyikére várakozik valaki, addig bemegy búvárkodni a könyvtárba. Ritka az olyan fiatal, aki igyekszik mélyebben beleásni magát egy-egy témába. Ebben a generációban alig-alig találkozni olyasvalakivel, aki élni akar a gyere be, és nézz körül lehetőségével...

Milyenek a 21. század kutatási kihívásai kisebbségi viszonylatban Szlovákiában? Magyarán: mit ér a könyvtár, ha nemzetiségi?

Azt majd eldönti a jövő. Egyelőre az a fontos, hogy most legalább már van könyvtár, hiszen korábban az sem volt. Azt pedig csak remélni tudom, hogy az értéke emelkedni fog, pótlandó a korábbi idők fehér foltjait.

Nyilván hiú ábránd lenne akár csak felsorolni a Bibliotheca Hungarica számszerű törzsállományát. Essen hát legalább említés azokról az egyéni hagyatékokról és intézmények gyűjteményeiről, amelyek valóban egyedivé teszik a kutatókönyvtár, illetve a levél- és irattár polcait!

Szabadjon ezt is a teljesség igénye nélkül sorolnom. Nálunk vannak Győry Dezső hagyatékából levelek, újságcikkek, fotók, bélyegek, képeslapok; Ungváry Ferenc színházzal kapcsolatos írásai, hangjátékai, a rádió történetét feldolgozó munkái, hanglemezei, családi fényképei és levelezése; összesen több száz kötet Haltenberger Ince, Krivosik István, Petneházy Ferenc, Szalatnai Rezső, Sipos Győző, Gyönyör József, Janics Kálmán korábbi tulajdonából; nálunk található Zalabai Zsigmond két tucat doboznál is többet kitevő levéltári anyaga, Fábry Zoltán levelezése; az MKP elődpártjai közül főként az FMK-MPP és az Együttélés iratanyaga; és ami különösen értékes gyűjtemény, az a Csemadok teljes levéltári anyaga szép, rendezett formában. Vagy éppenséggel a szlovák kormány ’89 előtti nemzetiségi tanácsának szinte komplett iratanyaga.

Apropó Csemadok! Hiszen annak ön két-három évig a főtitkára volt. Óhatatlanul meg kell hát kérdeznem: miként látja ma – vannak eltitkolhatatlan bajok annak munkájában?

Elsősorban talán az, hogy a rendszerváltás után a Csemadok még a mai napig sem tudott úgy istenigazában magára találni az új körülmények között, ami sok tekintetben kerékkötője a gördülékenyebb, rugalmasabb, célirányosabb tevékenységnek. Annak, ami tényleg előre mutató, és a kulturális munkában is teljes körűen megfelel a kor kihívásainak. A jogalanyiság, a hatáskörök dolgában végre tisztázni kellene a jogi állapotokat a helyi szervezetek, a területi választmányok és a pozsonyi központ között, ami különösen most, hogy rögösebb út vezet az anyagi forrásokhoz, duplán fontos. Azután itt van örökös dohogásom tárgya: az elnevezés kérdése, hiszen hol van már a Csemadok mozaikszót indokló Csehszlovákia?!

Viszont kibontható belőle, mondjuk, a cselekvő magyarok dolgos közössége!... Arra, mármint a cselekvésre mindenképpen szükség van.

De az, például, a Szlovákiai Magyarok Kulturális Egyesületében is bőven lehetséges. Kiváltképp, ha saját hagyományainkat ébresztgetve, itt volt már nekünk az 1925-ben alapított SZMKE, azaz a Szlovenszkói Magyar Kultúregyesület...

A Csemadok egykori főtitkára és a Bibliotheca Hungarica igazgatója miként vélekedik: 2012 őszén mit és mennyit ér a szó, a harangszó, az iskola, a nyelv, a kultúra?

Amennyit kellő színvonalon és kitartással teszünk értük, a vélt vagy valós sérelmek örökös hajtogatása helyett. Egy gerinces, művelt embert nem lehet elnyomni. Mert hogy hány gyerek jár magyar iskolába, hányan mennek el a Csemadok-rendezvényekre, a templomokba, hányan és hol használják magyarokként nyíltan az anyanyelvüket, az csakis a családokban dől el.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Önnek ajánljuk
cigi

Februártól jócskán drágul a cigaretta

rs baba

Megszületett az idei ezredik csecsemő a rimaszombati kórházban

Peter Pellegrini

Pellegrini állítja, soha nem kért semmit Jankovskától Kočner érdekében

antigénteszt

Megszüntette mintavételi pontjait a tűzoltóság

Dunaszerdahely

Az összetartozásnak állítottak emlékművet Dunaszerdahelyen

Komárom

Játék az oktatásban

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.