A Vatikán 11 kérdése Bezákhoz

Pozsony |

<p>Nyilvánosságra került a Vatikán, és Róbert Bezák leváltott nagyszombati érsek közötti levelezés, legalábbis annak egy része.</p>

A Szentszéknek az érsekhez intézett 11 kérdését, és a főpap válaszait elsőként teljes terjedelmében a TA3 hírtelevízió közölte.

Némelyik kérdés a volt főpásztort is meglepte, hiszen olyan személyes kérdések is akadtak, melyek öltözködési, vagy éppen zuhanyozási szokásait firtatták.

A Vatikán a következőket kérdezte Bezáktól:

1. Két nyugalmazott segédpüspök Nyitrára költözött. Ez személyes döntésük volt? Igaz, hogy megtiltották számukra a püspöki hivatalba és a nagyszombati székesegyházba való belépést?

2. Igaz-e, hogy Excellenciád nyilvánosan a „pápa úr” megszólítást használta, és a többi püspököt mint „öreget és elmaradottat” jellemezte, önmagát pedig „modern püspökként és felvilágosult liberálisként” határozta meg?

3. Igaz-e, hogy az érseki hivatal épületében, melyet 2008-ban komoly költségek árán újítottak fel, elegáns éttermet hoztak létre, a tornatermet pedig Excellenciád az érseki hivatalból a kanonoki házba költöztette át, ahol kétes hírű személyek laknak?

4. Excellenciád mintha csak civilben mutatkozna (farmer és ing, tornaruha), nevetségessé téve a reverendát, mint a fekete papok öltözékét.

5. Igaz, hogy nem tartja elengedhetetlennek a szentmise naponkénti ünneplését, és arra buzdítja a papokat, hogy legalább egy héten egy napra zárják be a templomokat?

6. Úgy tűnik, kétes hírű munkatársakkal veszi körbe magát, akik közt homoszexuális hajlamú papok is vannak, és olyanok, akiknek gyermeke van.

7. Tornatermeket, szaunákat, fürdőket, nyilvános zuhanyokat látogatott kétes hírű személyekkel.

8. Hasznos lenne ismerni az ön álláspontját a cölibátus, az eutanzia, az abortusz, a nők papsága, és a házasság előtti kapcsolatok terén.

9. Excellenciás ismeri Huščavová asszonyt? Mi ennek a hölgynek a feladata az érseki hivatalban, és mennyi a havi fizetése?

10. Milyen oka volt annak, hogy létrehozott három gazdasági társaságot, a NINET Kft.-t, a HUNT Kft.-t, és  HANALEX Kft.-t, és miért igazgatják laikusok, akik az érsekség területén kívülről érkeztek?

11. Mi volt az oka annak, hogy sok alkalmazott el lett bocsátva az érseki hivatalból, és miért volt ezek száma ilyen magas (két év során négy kancellár, két közgazdász és két püspöki helynök)?

(SITA, TASR, TA3)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?