Fico: a Smernek belső változásokra van szüksége

Robert Fico
Pozsony |

A Smernek új harcosokra van szüksége, de nem teoretikusokra vagy vérző szívű liberálisokra. Ezt Robert Fico, a Smer elnöke jelentette ki kedden, aki egyben elismerte, hogy a párt változások után kiált.

„A Smernek belső változásokra van szüksége, és ezeknek ki kell terjednie a pozíciómra, a magatartásomra is, hogy ismét megnyerhessük a választásokat” – jelentette ki Fico a keddi sajtótájékoztatóján. Hozzátette: teret kell engedni azoknak az embereknek, akik készek dolgozni a pártért, és nem szabad elnyomni az ambíciójukat.

„Természetes, hogy megtépázottak és fáradtak vagyunk. Új harcosokra van szükségünk, de nem teoretikusokra vagy vérző szívű liberálisokra” – hangsúlyozta. Fico továbbra is úgy érzi, hogy van feladata a párton belül. „Nekem már nincs hova mennem, ez a gyerekem” – tette hozzá. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ő nem az a fajta politikus, aki tönkreteszi a saját maga által alapított pártot.

Arra a kérdésre, hogy elfogadná-e a tiszteletbeli pártelnöki tisztséget, azt válaszolta, hogy szeretné, ha hagynák kiaknázni a 30 év alatt gyűjtött tapasztalatait. Méltatta az alelnökök, például Richard Raši és Peter Pellegrini érdemeit is.

Fico cáfolta, hogy pozícióharc folyna a párton belül. A Smert továbbra is életképesnek tartja. Hangsúlyozta: ellenzéki pártként a szociális ügyek mellett a demokráciával és a jogállamisággal kapcsolatos kérdésekkel is foglalkozniuk kell, aktívan kell fellépniük ezen a téren is.

A TASR információi szerint a Smer több tagja is üdvözölné a párt két vezetője, Robert Fico elnök és Peter Pellegrini alelnök közötti kompromisszumot. Ennek kapcsán szóba került, hogy Fico a jövőben tiszteletbeli pártelnök lenne.

Pellegrini korábban megerősítette, hogy indulni fog a Smer pártelnöki tisztségéért. Ezzel kapcsolatban a TASR hírügynökségnek azt mondta, hogy elérkezett a generációváltás ideje. Nem zárta ki azt a lehetőséget sem, hogy több más párttársával együtt kilép a pártból. Pellegrinit a Smer Besztercebánya megyei képviselői is biztosították a támogatásukról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?