A Smer rendre elutasítja az ellenzék javaslatait

Pozsony |

<p>A pénteki napon számos ellenzéki törvénymódosítási javaslat került a parlament elé, eddig nem járt sikerrel egyik kormányon kívüli párt beadványa sem.</p>

Az OĽaNO úgy vélte, jelentős mértékben csökkenhetne a munkanélküliek száma, amennyiben törvény szabná meg, hogy az állami szervekben és intézményekben nem dolgozhatnának 63 évnél idősebb emberek. Miroslav Kadúc, a javaslat előterjesztője szerint az EU országainak harmadában működik ez a gyakorlat. Úgy véli sokan vannak, akik a nyugdíj mellett az állami szektorban dolgoznak, így két bevételi forrásuk is van. A Smer nem támogatta a javaslat elfogadását – Kadúc szerint mert félti a szavazói elvesztését.

Továbbra sem kötelező bukósisak viselése a gyerekeknek a sípályán. Az indítványt Gál Gábor és Érsek Árpád Hidas képviselők nyújtották be, akik a snowboardosok egyre növekvő tábora miatt aggódnak. Úgy vélik, hogy a síelés és a snowboard balesetveszélyes, ezért a gyerekeket védeni kell a fejsérülésektől. A Smer nem találta fontosnak ezt a javaslatot.

Jozef Kollár és Jozef Viskupič javaslatukkal azt akarták elérni, hogy az egyes javaslatok és törvények elfogadása előtt kötelező konzultáció legyen bevezetve az EU-val. Szerintük így el lehetne kerülni azt, hogy olyan államszintű törvények legyenek átültetve, amelyek szemben állnak az EU jogi előírásaival. A két képviselő nem járt sikerrel.

A Smer nem támogatta az OĽaNO azon indítványát sem, amely addig tartaná befagyasztva a képviselők fizetését, amíg költségvetési hiánnyal kell számolnia az országnak. Azzal indokolták a javaslatot, hogy a parlamenti képviselők felelnek az ország gazdasági teljesítményéért. (TASR, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?