A Smer és az SNS indítványozta Šimečka leváltását

simecka k

A Smer és az SNS képviselői csütörtökön indítványozták Michal Šimečka (PS) leváltását a parlament alelnöki posztjáról. Az erről szóló rendkívüli ülést hét napon belül kell összehívni. A leváltást Robert Fico (Smer) kormányfő kezdeményezte. Azt kifogásolja, hogy olyan alapítványok kaptak állami támogatást, amelyek Šimečka egyes családtagjaihoz, például a nagybátyjához, az édesanyjához és az élettársához kötődnek.

„Először is állami támogatás felvételéről van szó 2020 és 2024 között két polgári társuláson keresztül olyan személyek részéről, akik rokonai Michal Šimečkának, aki szerintünk abban az időszakban közvetlenül befolyásolni tudta az állami támogatások odaítélését” – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Tibor Gašpar (Smer), a parlament alelnöke.  Gašpar Rudolf Huliakkal (SNS) közösen nyújtotta be az indítványt. Gašpar azt is kijelentette, a gyanú szerint törvénysértésekre kerülhetett sor az állami támogatások odaítélésénél, az igazságügyi minisztérium által végeztetett könyvvizsgálatra hivatkozott.

Az indítványban az is szerepel, hogy a PS elnöke kihasználja a kulturális és az igazságügyi miniszter elleni tüntetéseket, mert ezek azok a tárcák, amelyeknél Šimečka családja a kormánykoalíció szerint „elveszíti a pénzügyi hátterét”. Gašpar szerint további ok a leváltásra, hogy Šimečka apja részvényes egy „kormányellenes” médiánál, amely szerinte aktív politikai tevékenységet fejt ki a PS mellett. Szerinte ezáltal sérülnek a politikai verseny szabályai. Gašpar a PS elnökének nyilatkozatait is bírálta, mert szerinte a retorikája „továbbra is annyira konfrontatív, hogy az a társadalmi feszültség fokozódásához vezethet”.

Huliak bízik benne, hogy a Hlas képviselői is megszavazzák Šimečka leváltását, bár az indítványt nem támogatták. A Hlas vezetői többször kijelentették, hogy Šimečkának önként kellene távoznia.

Šimečka azzal válaszolt, hogy az őt és a családját érintő támadásokkal az ország valós problémáiról akarja elterelni a figyelmet a kormány. Rámutatott, hogy az összes alapítvány és polgári társulás, amelyet Fico és a kormánykoalíció az üggyel kapcsolatban emleget, már jóval azelőtt rendre állami támogatást kapott, hogy ő belépett volna a politikába. Šimečka hozzátette, hogy a PS sosem volt kormányzati pozícióban, így soha nem volt ráhatása az állami támogatások elosztására.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?