A PS szavazásra és Korčok támogatására buzdít

simecka k

Az ellenzéki PS felszólította az embereket, hogy az államfőválasztás második fordulójában is menjenek el szavazni. Emellett ismételten támogatásáról biztosította Ivan Korčokot. Michal Šimečka, a PS elnöke úgy véli, szoros eredmény várható, ezért minden egyes szavazat számít. A külföldön élőket arra biztatta, utazzanak haza a választás napjára, és azok is menjenek szavazni, akik az első fordulóban ezt elmulasztották.

„Ivan Korčok független államfő lesz, világos értékrenddel, amelyeket hivatásos diplomáciai karrierje során is képviselt, és rengeteg tapasztalata mellett azt is megmutatta, kiváló képességei vannak, amelyeket a nemzetközi politikában érvényesíteni tud. Emellett mindig hű marad a saját álláspontjához és nézeteihez” – mondta Šimečka szerdai sajtótájékoztatóján.

Szerinte Peter Pellegrini többször meghazudtolta korábbi kijelentéseit, úgy a bel-, mint a külpolitikában. „Ő lenne a vélemény nélküli elnök, világos elképzelések nélkül, akinek sokkal fontosabb Robert Fico kormányának kiszolgálása, mint az, hogy az embereket szolgálja” – tette hozzá a PS elnöke. Szerinte Szlovákiának független, pártok feletti államfőre van szüksége, aki képes együttműködni a kormánnyal, de amikor szükséges, nevén nevezi a dolgokat és rámutat az ország problémáira.

A választási kampány szerdán éjfélkor véget ér. „Nagyon fontos, hogy a következő két napban figyeljünk a nemtelen támadásokra, az övön aluli ütésekre, az álhírekre is kisvideókra, a kampánycsendsértésekre, mint ahogy mindezt már a tavalyi parlamenti választás előtt láthattuk” – hangsúlyozta Šimečka.

A második fordulóba Pellegrini és Ivan Korčok jutott, a szavazás szombaton, április 6-án lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?