A polgármesterek szerint szükség van önkormányzati bérlakásokra

bérlakás 2

A településvezetők többsége szerint szükség van önkormányzati lakásokra, és támogatni kell a bérlakásépítést – derül ki a Városok és Falvak Társulásának (ZMOS) felméréséből.

A társulás márciusban 412 településvezetőt kérdezett meg az ország több régiójából. „Több mint 80 százalékuk (83,9 %)igennel válaszolt arra a kérdésre, szükséges-e támogatni a bérlakásépítést, 46,6 százalékuk pedig meg van győződve róla, hogy kellenek ilyen lakások” – közölte  Michal Kaliňák, a ZMOS szóvivője. „A megkérdezett polgármesterek mindössze fél százaléka véli úgy, hogy nincs szükség önkormányzati lakásokra” - tette hozzá a szóvivő.

A polgármesterek mintegy 40 százaléka mondta azt, hogy településükön van érdeklődés az önkormányzati lakások iránt, és van is várólistájuk. A válaszadók 29 százaléka szerint nincs igény bérlakásokra, 12 százalék nem tudott válaszolni, és körülbelül ugyanennyi polgármester ismerte el, hogy nem foglalkozik ezzel a kérdéssel. A felmérésből kiderül, hogy a megkérdezett településvezetők mintegy fele úgy véli, azért alacsony a bérlakásépítés támogatottsága, mert a lakosság a magántulajdont részesíti előnyben, másik okként pedig azt hozták fel, hogy az önkormányzati lakások bérleti szerződése meghatározott időre szól.

A felmérés eredménye a ZMOS a települések korszerűsítésére irányuló további munkájának alapjául szolgál, amelyet európai támogatásból valósít meg a társulás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?