A pénteki nap zárásaként a házelnökválasztásról vitáztak a képviselők

parlament kk

A házelnökválasztásról szóló vitával zárták a pénteki napot a képviselők, az ellenzék azt javasolta, hogy még ezen az ülésen válasszanak parlamenti alelnököt. Az indítványt a PS terjesztette elő. Az ülés kedden, október 1-jén folytatódik.

„Tarthatatlan ez a helyzet, nincs összhangban az alkotmánnyal, sem a törvényekkel, mert nem szerepel bennük olyan megoldás, hogy egy tartósan megbízott alelnök látja el a házelnöki feladatokat, főleg hogy a házelnök mandátuma, aki megbízta őt, megszűnt” – áll a javaslat indoklásában. Emellett a mostani állapot tisztességtelen a polgárok által közvetlenül választott törvényhozással szemben is.

A házelnöki poszt áprilisban üresedett meg, azután, hogy Peter Pellegrini megnyerte az államfőválasztást. A koalíciós szerződés szerint a Hlast illeti a poszt, a párt Richard Rašit jelölte, de az SNS elnöke, Andrej Danko is bejelentette rá az igényét. A kormánypártok még nem tudtak megállapodni, egyelőre Peter Žiga (Hlas) parlamenti alelnök a megbízott házelnök.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?