Elfogadta a parlament a közmédia átalakításáról szóló törvényt

parlament kk

A Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) új neve Szlovák Televízió és Rádió (STVR) lesz. Az igazgatót kilenctagú testület fogja megválasztani, amelynek négy tagját a kulturális minisztérium jelöli – áll az STVR-ről szóló törvényben, amelyet csütörtökön megszavaztak a parlamenti képviselők több kormánypárti képviselő által benyújtott módosítással együtt. A jelenlevő 78 képviselő közül mindannyian megszavazták a törvényt, az ellenzék nem vett részt a szavazáson.

Az STVR-t alkotó szerv a tanács és a vezérigazgató lesz. A tanácstagok és a vezérigazgató havi illetményét megemelik. A tanács továbbra is kilenctagú lesz, megválasztásának módja azonban változik. Négy tagot a kulturális miniszter fog kinevezni, ötöt a parlament választ meg a kulturális és médiabizottság javaslata alapján. A tanácstagokat továbbra is hat évre választják meg.

A tanács hatáskörébe tartozik a vezérigazgató megválasztása a jelentkezők nyilvános meghallgatása alapján, valamint az igazgató felmentése is. Az igazgatót a jelenlegi öt helyett hat évre választják meg. 

A törvény hatályba lépésének napján lejár Ľuboš Machaj, az RTVS jelenlegi vezérigazgatója, és a jelenlegi tanácstagok mandátuma.

A tanácsadó testület a kilenctagú etikai bizottság lesz. Ez felügyeli az újságírói munka etikai normáinak betartását az RTVR-ben, és intézkedéseket javasol ezek betartatására. A bizottság tagjait a testület elnöke választja meg az egyes területeket képviselő szervezetek javaslata alapján. A jogszabály az STVR testületeinek létrehozását is tárgyalja.

Az STVR köteles lesz közvetíteni a himnuszt a televízióban és a rádióban 23:30 és 00:30 között. A televízió és a rádió fő feladatai között lesz legalább három televíziós műsorszolgáltatás sugárzása is, eddig a törvény két ilyen sugárzását írta elő. A fő tevékenységek közé tartozik majd a külföldön élő szlovákoknak szóló műsorok sugárzása is. A törvény a regionális stúdiókon keresztül történő műsorszolgáltatás minimális terjedelmét is meghatározza. Mindegyiknek legalább napi 20 percnyi műsort kell szolgáltatnia.

A kulturális minisztérium azzal indokolja a médium nevének megváltoztatását, hogy a jelenlegi név a szlovák nemzetet szlovákiai régióra degradálja. „Az államalkotó nemzetet jelölő »szlovák« jelző helyett a név a szlovákiai közmédia, vagyis a területi megjelölését használja” – jegyezte meg. Az STVR finanszírozása kapcsán a jogszabály tiszteletben tartja a jelenleg érvényben levő szabályozást - az elsődleges forrás a GDP legalább 0,12 százalékának megfelelő összegű hozzájárulás lesz.

A törvényt a kulturális minisztérium nyújtotta be. A tárca az „RTVS-törvény alkalmazásával kapcsolatos negatív tapasztalatokkal és a külföldi intézmények működésével kapcsolatos tapasztalatok összehasonlításával” indokolta a változtatásokat, valamint leszögezte, hogy „a jogszabály a lakossági és szakmai körökből érkező, az intézmény jelenlegi állapotának javítását sürgető javaslatokra is reagál”.

Az új jogszabály a törvénytárban való megjelenés napján lép hatályba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?